Átvilágítják a végrehajtókat: kiderülhet minden stikli

Magyar Nemzet2014. december 5. 09:04

Teljes, öt évre visszamenőleges átvilágítást tervez a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál Szekér Judit miniszteri biztos, aki pénteken kezdte meg működését a köztestületnél - írja a Magyar Nemzet.

A lap pénteki számában a szakember elmondta: széles jogkörrel rendelkezik, a kamara vezetése nem hozhat majd döntéseket a hozzájárulása nélkül.

Szavai szerint egy komoly összeférhetetlenségi vizsgálatot is elvégeznek majd, mert látják a cégadatokból, hogy a végrehajtók és a kamara tisztségviselői is vezetői, illetve tulajdonosai gazdasági társaságoknak, ami összeférhetetlenségi ok.

Arról is beszámolt, hogy munkájának segítésére10-12 fős csapatot állít össze az Igazságügyi Minisztérium jogászokból, gazdasági és informatikai szakemberekből.

A biztos hangsúlyozta: szemléletváltásra van szükség a közbizalom helyreállításához az adósságbehajtás területén.

Címkék:
karrier, végrehajtó, végrehajtás, végrehajtói kamara,