Jöhet a teljes élethosszig tartó tanulás? Ez az új kormánystratégia

Magyar Nemzet2014. december 4. 09:29

A kormány célzott beavatkozásokkal növelné a felnőttek tanulási kedvét az Emberi Erőforrások Minisztériumának új szakpolitikai stratégiája szerint - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában ismertetett dokumentum szerint a felnőtt oktatásban jelentős Magyarország lemaradása, míg az EU-ban a felnőttek harmada önszorgalomból is szívesen tanul, addig Magyarországon 6 százalék ülne vissza önként az iskolapadba.

A szervezett tanulási alkalmakban Magyarországon a felnőttek mindössze 2,8 százaléka vesz részt. Magyarországon főként a munkaadók finanszírozzák a felnőttképzéseket, 30 százalék az egyéni, 14 százalék az uniós és 13 százalék az állami finanszírozású képzés. A 2014-2020-as időszakra kitűzött célok között szerepel a felnőttképzési szolgáltatások választékának bővítése, tartalmának és infrastruktúrájának korszerűsítése.

A felnőttoktatást a fejkvóta jellegű és a programfinanszírozás mellett, adótámogatással, speciális kölcsönökkel és a tanulási célú távollét lehetőségeinek bővítésével is segíthetnék a stratégia szerint.

 

Címkék:
felnőttképzés, tanulás,