76 millióért megéri: magyarok lennének a gazdag kínaiak

Magyar Nemzet2014. október 9. 09:32

Magyarországon telepszik meg a Kínát elhagyó gazdagok jelentős része, mivel hazánkban a többi európai országhoz képest olcsón lehet tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez jutni.

Hazánk lett az utóbbi időben a gazdag kínai üzletemberek egyik legkedveltebb letelepedési célpontja. Ennek oka az, hogy egyik európai országban sem lehet olyan olcsón és olyan kedvező feltételekkel tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez jutni, mint hazánkban a letelepedési államkötvény segítségével - írja a Magyar Nemzet.

Kínai híradások szerint minden más európai ország programjánál népszerűbb a magyar letelepedési kötvény. A tavaly április óta eltelt másfél évre is az volt a jellemző, hogy a külföldi letelepedést kereső kínai családok leginkább Magyarországot választották.

Ennek egyik oka a rádió szerint az lehet, hogy Magyarország az egyetlen schengeni tagállam, ahol állampapír-vásárlással is tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez juthatnak a kínaiak.

A távol-keleti befektetők a szerződés aláírásától számított 8-12 hónapon belül kézhez kapják a letelepedési engedélyt, amely feljogosítja a külföldieket arra, hogy a 26 schengeni övezethez tartozó tagországban utazzanak. A legalább ötéves futamidejű államkötvény megvásárlásához 250 ezer euróra (76 millió forintra) van szükség.

Címkék:
karrier, kínai, letelepedési államkötvény, letelepedési kötvény,