Tényleg kell az 500 órás képzés a nevelőszülőknek?

MTI2014. augusztus 27. 09:00

Még ősszel szakmai egyeztetéseket folytat a nevelőszülőket érintő változásokról az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága - számol be a szerdai Magyar Nemzet.

A lappal közölték: a tervek szerint az egyeztetéseken értékelik az eddigi intézkedések hatását, s lehetőséget teremtenek arra, hogy a civil és az egyházi szervezetek is meg tudják osztani tapasztalataikat. Az esetleges jogszabályi változtatások csak ezután következhetnek.

Felidézik, Czibere Károly államtitkár a lapnak adott korábbi interjúban leszögezte, folytatják a nevelőszülői hálózat megerősítését, de finomhangolást hajtanak majd végre. Elmondta, csak főállásban lehet valaki nevelőszülő, ez pedig éppen az aktív munkavállalói réteget zárja ki a rendszerből. További gond a helyettesítések kérdése, s meg kell vizsgálni azt is, valóban szükség van-e ötszáz órányi képzésre ahhoz, hogy valaki eredményesen végezze ezt a szolgálatot.

Címkék:
karrier, család, gyermek, nevelőszülő,