Rekordot dönthet az Erzsébet-utalvány

Világgazdaság2014. augusztus 4. 09:02

Már közel 70 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt használtak fel a munkavállalók - írja a Világgazdaság.

Június végéig összesen 67,2 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt költöttek el a felhasználók a KSH adatai szerint, ez mintegy 14 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi forgalmat. Idén eddig minden hónapban többet fizettek az utalvánnyal, mint tavaly, de főleg a januári 19,8 milliárd forintos adat dobja meg a statisztikát.

A cikk szerint tavaly összesen 120 milliárd forint forgalmat hozott össze az Erzsébet-utalvány, de ha idén folytatódik ez a tendencia, akkor új rekord születhet, ami könnyen elérheti majd a 140 milliárd forintot is. Ez pedig már mintegy ötven milliárd forinttal haladhatná meg a 2012-es forgalmat, amikor még több riválisa volt az utalványnak.

A kiírt pályázatoknak köszönhetően eddig több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyerek jutott az elmúlt három évben üdülési és táborozási lehetőséghez, és még az idén a 400 ezredik pályázót köszönthetik. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. és az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. között idén ismét együttműködési megállapodás született, így a tankönyvekre kibocsátott díjbekérők ellenértéke utalvánnyal is kiegyenlíthető - emlékeztet az újság.

 

Címkék:
karrier, cafetéria, erzsébet-utalvány,