Berki Krisztián százmilliós vagyona: újabb titkok derültek ki

Pénzcentrum2014. március 22. 13:02

Berki Krisztián lazán és olykor hihetetlen nemtörődömséggel beszélt vagyonáról Hajdú Péter Frizbi című műsorában. Úgy utalva milliós kiadásaira, mint ahogy más egy közértbeli vásárlást ír le. Haknizásaiért (amikor megnyitókon, klubokban vállal fellépést) kapott száztízezer forintos fizetését például úgy emlegette mint fagyipénzt. Pedig ez akkora összeg, amit sokan egy hónap alatt sem keresnek meg, nemhogy egy este alatt.

A műsorban Hajdú Péter is megrökönyödött Berki stílusán, és polgárpukkasztónak nevezte vendége viselkedését: egészen pontosan azt, amikor egy nap leforgása alatt húszmilliót szórt el, megörvendeztetve magát egy luxusautóval és egy értékes órával. De Berki elmondása szerint nem kérkedni akar ilyenkor napi költségével, csupán annyi történt az ominózus napon, hogy elindult vásárolni a szabadnapján, és az így végződött.
Egyébként ez a két tétel egy meglehetősen nagy vagyont gyarapított: az óra, amit a műsor során viselt, például több mint tíz millió forint. Berkinek összesen két tízmilliós és hat darab ötmillió forint körüli órája van, azaz körülbelül ötvenmillió forintja van csak órákban. Ezekkel folyamatosan kereskedik, pénzt keres az adásvételükkel. Az autóparkja is igen értékes: azokban jóval több pénze áll, mint órákban. Ezeken is keres: gyakran bérbe adja őket. Legdrágább autója hatvanmillió forint. Berki azt is bevallotta, hogy tartósan külföldön tartózkodó magyar állampolgár, hiszen így kedvezőbb adózási feltételek vonatkoznak rá. Amerikába van bejelentve, ott van vállalkozása és ingatlana is. Nagy kérdés, honnan van ennyi pénze. Berki állítása szerint jó mentorai voltak, akik megtanították, hogyan kell a pénzzel bánni. Pénzt kapott tőlük, és eleinte ugyan fogták a kezét, később már egyedül gazdálkodott és forgatta a pénzüket. A mai napig megkeresik befektetők, és használják a tudását.

Összvagyonát "csak" (ő használja ezt a szót) pár száz millióra becsüli. De nem érdekli, és nem is érdekelte soha, mennyi pénze van. Nem érdekli, mert van neki, és úgy szórhatja el, ahogy nem szégyelli. Míg ő ennyi pénzből él, a magyarok harmadának még ételre sincs elég pénze. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országai között Magyarországon vannak a harmadik legtöbben azok, akiknek még az ételvásárlás is anyagi gondot okoz. Az általuk végzett felmérés során a kérdés úgy szólt, "Volt-e az elmúlt 12 hónapban olyan alkalom, amikor nem volt elég pénze élelmet vásárolni magának vagy családjának?" A magyarok 30,8 százaléka adott a válaszra igent, ennél többen csak Törökországban és Mexikóban. A magyar adat különösen jelentősen romlott 2006/2007 óta, akkoriban ugyanis az arány még csak 17 százalék körüli volt.

KATTINTS! A magyarok harmadának nincs elég pénze ételre

Címkék:
karrier, celeb, adó,