Pénzcentrum • 2014. január 21. 12:32
2013 novemberében 4,1%-kal voltak magasabbak a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a versenyszférában ennél magasabb, 5,3%-os volt a bruttó átlagkeresetek emelkedése. A bérdinamikát a közfoglalkoztatás növekvő súlya húzhatja vissza. A nemzetgazdasági nettó reálbérek a rekord alacsony infláció mellett 3,3% körül emelkedhettek a január-novemberi időszakban átlagosan. Ami a versenyszféra foglalkoztatását illeti, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám kicsit megmozdult, eközben a téli közfoglalkoztatás valóban elindult, novemberben már közel 180 ezren voltak közfoglalkoztatottak.
A versenyszférában a rendszeres keresetek 4,6%-kal voltak magasabbak novemberben az előző év azonos időszakához képest. Január-novemberi átlagban az emelkedés 3,8% volt, a bérdinamika így inkább visszafogottnak tekinthető.
Fontos
azonban, hogy a kereseti adatok fő számait egyre inkább dominálja a
közfoglalkoztatás növekvő súlya. A nemzetgazdasági bruttó bérek 4,1%-os
emelkedése közfoglalkoztatás nélkül 6% lenne. Különösen feltűnő a
különbség a költségvetési szférában, ebbe a körbe számítja a KSH a
közfoglalkoztatottak zömét. Itt a bruttó bérek 2%-os emelkedése 8% lenne
e kör nélkül.
A
nettó reálbérek változásánál pedig számításba kell vennünk a
rezsicsökkentés nyomán egyre mélyebbre süllyedő inflációt. A
január-novemberi időszakban a reálbérek 3,3%-kal lehettek magasabbak az
egy évvel korábbinál.
Visszatérve
a közfoglalkoztatásra, az adatokból kiderül, novemberben már közel 180
ezren voltak közfoglalkoztatottak, azaz láthatóan beindult a téli
közfoglalkoztatás. Az egy évvel ezelőttihez képest a
közfoglalkoztatottak száma novemberben nagyjából 80 ezerrel volt
magasabb, ugyanakkor a korábbi években a közfoglallkoztatotti létszám
meredeken csökkent, de a téli közfoglalkoztatás miatt most nem fog. Így a
szokásos szezonális mintázat helyett nem csökkenni, hanem nőni fog
várhatóan a foglalkoztatás, és csökkenni a munkanélküliség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A közfoglalkoztatottak ráadásul nem csak a költségvetési szférában, hanem a versenyszféra egyes ágazataiba is beszámítást nyernek. Vélhetően az erdőgazdálkodás, mezőgazdaság ágazatokról van szó. 2012-es adatok hiányában összehasonlítást sajnos nem tudunk csinálni, de a 2013-as adatokon az látszik, hogy a versenyszférában nem jelentéktelen ez a közfoglalkoztatotti létszám, novemberben nagyjából 18 ezer fő volt.
Így más értelmet nyerhet a versenyszféra legalább öt főt foglalkoztató szektorában az a kis létszámemelkedés, amit láthatunk.