Háromszor több cég adószámát függesztette fel a NAV, mint tavaly

MTI2013. december 20. 17:35

Az idén háromszor annyi cég adószámának felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint a múlt évben. Tavaly 5500, az idén viszont 16 ezer esetben választotta az adóhatóság ezt a szankciót - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis pénteken.

A közlemény szerint körülbelül fele-fele arányban az adózó fellelhetetlensége, illetve elérhetetlensége volt az oka a felfüggesztésnek.

Korábban a leggyakrabban a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása miatt rendelték el az adószám felfüggesztését, a múlt év elejétől azonban ilyen esetekben már nem a felfüggesztés, hanem a törlés a szankció.

A feketelista.hu a jelenleg folyamatban lévő eljárásokról készített statisztikát, amely 7687 társaság nevét tartalmazza.

Az adatokból kiolvasható, hogy az idén jelentősen eltolódott az elmarasztalt vállalkozások régiós megoszlása. A legszembetűnőbb Budapest folyamatosan növekvő érintettsége. Az idén már az adószám-felfüggesztési eljárások 66,4 százaléka jutott a fővárosra, a tavalyi 53,7 és a tavalyelőtti 42,4 százalékkal szemben.

Pest megyében 804 cég ellen folyik adószám-felfüggesztési eljárás, ez a szám csaknem tízszerese a tavalyinak (84). A legnagyobb megye után Csongrád következik a kimutatásban; itt 246 cég adószámát függesztették fel. Kétszáznál több vállalkozással szerepel a listán Bács-Kiskun (243), Szabolcs-Szatmár-Bereg (234) és Komárom-Esztergom megye (209).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legkevesebb társaság adószámát Tolnában (10), Somogyban (16), Békésben (25), illetve Zalában (27) függesztették fel. A tíz legnagyobb vidéki város közül csak Debrecenben, Győrben és Szolnokon kedvező a statisztika.

Debrecenben mindössze 27 adószámot függesztettek fel (tavaly 96-ot), Szolnokon pedig kilenc cégtől vonta meg az adóhatóság a működés lehetőségét (tavaly 10-től). Győrben az előző év 56 cégével szemben az idén csak 32-t sújtott adószáma felfüggesztésével a hatóság. A legtöbb esetben (178) szegedi cégeknek kellett ilyen szankció miatt lehúzniuk a rolót, háromszor annyinak, mint egy évvel korábban. Száznál több (108) céget marasztaltak el adószám-megvonással Nyíregyházán is.

Címkék:
adozas, adó,