Vége a "Dubajozásnak": itt keresnek most milliókat a magyar celebek

Pénzcentrum2013. december 7. 13:02

Dubaj már a múlté. Túl sok fiatal és csinos lány van már, aki egy-egy éjszakára eladja magát. Az árak leestek, így egy teljes éjszakáért már csak 50 ezer forintot tudnak elkérni. A jól ismert arcok és nevek ennek akár ötszörösét is, de ezért a pénzért már Las Vegasba kell utazni, ahova bizony már nem fapados megy.

Keleti Györgyi pakolt ki az RTL klub reggeli műsorában. Szerinte már nem olyan nagy üzlet a "Dubajozás". A legtöbb lány ma Amerikába megy, ahol egy éjszakáért 50 ezer forintot kérnek. Turista vízummal 2 hónapig lehet kint lenni, így a szerkesztőségi gyors fejszámolgatás után arra jutottunk, hogy egy-egy túra alatt 2 milliót kereshetnek a lányok ("de nagyon kemény munkával").

De ki mennyit keres itthon?

Júliusban 2,1 százalékkal voltak magasabbak a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, mint egy évvel korábban. Az átlagbér így 229 698 ezer forint volt. A nettó keresetek 3,7 százalékkal voltak magasabbak nemzetgazdasági szinten, ami a júliusi 1,8 százalékos infláció mellett nagyjából 1,9 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg. Az alacsony, és még lejjebb süllyedő infláció mellett még alacsony bérnövekedés mellett is éves szintű reálbér-emelkedésről beszélhetünk. Ami az alkalmazott létszámot illeti, csak a közszférában emelkedett a létszám, a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál valamivel alacsonyabb a foglalkoztatottság, mint egy évvel korábban, ami a másfél éve tartó stagnálást erősíti meg.

A nemzetgazdasági béremelkedést a közszféra húzta le, némi meglepetésre a közszférában ugyanis (közfoglalkoztatottak nélkül) csökkentek az egy évvel korábbihoz képest a bruttó átlagkeresetek. Pedig korábban arról volt szó, júliustól kezdik meg az egészségügyben a keresetkiegészítések kifizetését, azok számára, akik a nyugdíj és a munka közül utóbbit választották, de a kormány keresetkiegészítést ad, hogy a nyugdíj kiesése ne okozzon problémát. Ehhez képest a humán egészségügyi, szociális ellátás csoportban a júliusi bruttó átlagkereset mindössze 80%-a volt az egy évvel korábbinak. Ebbe a csoportba tartoznak részben a közfoglalkoztatottak is, tehát nem csak az egészségügyi dolgozók, ugyanakkor a teljes munkaidős közfoglalkoztatottak keresete nagyjából 5%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A versenyszférában a nemzetgazdasági átlagnál jobban emelkedtek a bruttó átlagbérek, 4,5 százalékkal, a rendszeres keresetek 4,9 százalékkal. A bérdinamika a tavalyihoz képest jóval szerényebb, de a tavalyi bérváltozást a minimálbér 19%-os emelése és az elvárt béremelés is mozgatta.


Nemzetgazdasági szinten nettó átlagkeresetek 3,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ami a júliusi 1,8 százalékos infláció mellett nagyjából 1,9 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg. A következő hónapokban azonban az infláció tovább mérséklődik, augusztusban, mint azt már tudjuk, 1,3 százalék volt csak a pénzromlás üteme, ami mellett a reálkeresetek emelkedése még visszafogott béremelések mellett is biztosítottnak látszik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Eközben az alkalmazotti létszám adatok nem adnak okot túl sok bizakodásra. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a létszám minimálisan alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, az adatok pedig szezonális kiigazítás mellett is a mintegy másfél éve tartó stagnálást erősítik meg, miután a létszám egy meredek leesést élt meg.

Közmunkások a versenyszférában

Júliusban a közmunkások száma nem emelkedett tovább, 148 ezer volt, ami 42 ezer fővel magasabb az egy évvel korábbinál. A KSH adatai szerint ugyanakkor a közszférában 130,9 ezer közmunkás van, tehát közel 18 ezer főt a statisztika a versenyszférában számol el. Az ugyanakkor nem látszik, hogy hol lehet ez a 18 ezer fő. Tippünk lehet az erdőgazdálkodás, de itt éves szinten inkább csökkent az alkalmazott létszám. Az építőiparban foglalkoztatottak száma nőtt dinamikusan, illetve nőtt az ingatlanügyek, a tudományos, műszaki tevékenységet végző, a bányászat, kereskedelem, járműgyártás terén.

 

Címkék:
bér, celeb,