A cukorkereskedelemben is jöhet a fordított áfa

Pénzcentrum2013. december 5. 10:03

Magyarország a cukorkereskedelem esetében is kéri a fordított adózás bevezetésének lehetőségét az Európai Bizottságtól - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint az Nemzetgazdasági Minisztérium november végén fordult az Európai Bizottsághoz, hogy hazánk bevezethesse a cukorkereskedelem területén is az úgynevezett fordított adózási rendszert.

A tárca azzal indokolta kérését, hogy a területen igen magas a feketegazdaság aránya, az általános forgalmi adó ilyen módszerrel történő beszedése pedig szűkítené a visszaélési lehetőségeket.

A fordított áfafizetés lényege, hogy nem az eladó, hanem a vevő fizeti be az adót. Így az eltűnések kockázata is jóval kisebb. Az ilyen típusú áfacsalások gyakoriságáról beszél Horvát András volt adóhivatali dolgozó is, aki néhány hete pont azzal állt elő, hogy az áfacsaló-láncok működése fölött az adóhivatal szemet huny, és ő hiába figyelmeztette már két évvel ezelőtt a kormány felsővezetőit a vizsgálatok eltussolásáról, nem kapott semmilyen segítséget.

Címkék:
adozas, áfacsalás, áfa,