Lottózni lehet az áfával Szlovákiában

MTI2013. május 15. 15:02

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán a vámügyi törvény módosítását, amelynek értelmében Szlovákia az idén szeptembertől bevezeti az úgynevezett áfa-lottót.

Ennek lényege, hogy vásárláskor Szlovákiában kapott számlákat sorsjegyként lehet majd használni az új állami szerencsejátékban. A pénzügyminisztériumból származó újítás célja, hogy népszerűsítse a számlakérés gyakorlatát a lakosság körében, amitől a szaktárca az államkassza áfa-beszedésből származó bevételeinek növekedését várja.

A játékban bárki, akár már egy darab üzleti számlával is részt vehet, méghozzá oly módon, hogy az állami szerencsejátékok üzemeltetőjének (TIPOS) fiókjaiban vagy a játék honlapján bejegyezteti a számla azonosító kódját és azzal vesz részt a játékban. A szerencsejáték résztvevői azt az összeget nyerhetik meg, amelye a játékszelvényként használt számlán szerepel, azaz nyereményként azt kaphatják vissza az államtól, amit adott árura vagy szolgáltatásra elköltöttek.

Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter az áfa-lottó bevezetését korábban azzal indokolta, hogy a kormánynak már évek óta komoly problémát jelent, hogy a költségvetésbe nem folyik be annyi adó "amennyinek kellene" és a más országokban már sikeresen alkalmazott szerencsejáték úgy javíthatja majd az fizetési fegyelmet, hogy közben nem növeli az üzletek adminisztratív terheit és kiadásait sem.

Az áfa-lottót bevezető módosítás júliustól lép hatályba, az új szerencsejátékban szeptembertől lehet részt venni, az idén szeptember elseje után kiállított számlákkal.

Címkék:
adozas, áfa, adó,