Pénzcentrum • 2011. december 8. 15:55
Az idén lezárult adó-végrehajtási esetek száma 25,5 százalékkal több az előző évinél. Csaknem 300 milliárd forintot sikerült beszedni a kinnlévőségekből - közölte a feketelista.hu.
Turbó üzemmódra kapcsolt az adóhatóság az adóhátralékok beszedésében: a tavalyinál 11,7 százalékkal több bevételt szedett be végrehajtásból. Az adóhatóság adatain alapuló közlemény szerint jelentősen nőtt a beszedési hatékonyság: a korábbi évek átlagos 2 százalékához képest az idén 20 százalékra javult. A vállalati és a lakossági teljes adóhátralék jelenleg 2 170 milliárd forintra rúg, egy év alatt lényegében nem változott ez az összeg. Összesen 299,4 milliárd forint kinnlevőséget szedett be az adóhatóság.
A feketelista.hu összeállította az adóvégrehajtás alatt állók 100-as TOP-listáját, feltüntetve azokat, akiknek neve a legtöbbször szerepel a kimutatásban. Egy évvel korábban három cég holtversenyben állt az ellenük hozott egyenkénti 26 végrehajtási határozattal a lista élén. Most ehhez a helyezéshez 34 határozatra volt szükség. Annyiban nincs viszont változás, hogy az első két helyet továbbra is a tavalyi éllovasok tartják.
A dombóvári Kapos-Petrol 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint a kaposvári Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ellen az utóbbi három, illetve négy év alatt egyaránt 34-34 alkalommal rendeltek el adóvégrehajtást.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokán 33-33 elmarasztalással négyen állnak: a balatonboglári VG Komplex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a szekszárdi HB Szerelőipari Bt., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a závodi Térkő Center Kereskedelmi Kft. A tavalyi összesítésben az első tízbe sorolt cég közül egy év alatt egyiknek sem sikerült lekerülni a százas TOP-listáról, legfeljebb hátrébb csúsztak - állapítja meg a közlemény.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)