Szakmunkásokat toboroznak a magyar felsőoktatásból

Pénzcentrum2010. február 11. 09:32

Több felsőoktatási intézmény egyetértet azzal, hogy a jelenlegi mennyiségi szemléletű képzés nem tartható fenn. Egyre csökken a költségtérítéses hallgatók száma, és a diplomás munkanélkülieket nincs értelme tovább "termelni" -derül ki a Napi Gazdaság körképéből.

A munkaügyi központok statisztikái szerint tíz diplomás pályakezdő közül jelenleg nyolc nem tud a szakmájában elhelyezkedni. A dél-dunántúli régióban és az ország keleti felében pedig még rosszabb az arány.

Több egyetemen már az idén kezdődő tanévben újabb, elsősorban műszaki végzettséget igénylő munkahelyek betöltéséhez szükséges kurzusok indulnak. A győri Széchenyi Egyetem programjában különösen nagy hangsúlyt helyeznek arra a képzési formára, amely gyakorlati oktatással is párosul, évek óta együttműködnek olyan cégekkel mint például az Audi.

Vas és Zala megyében is folyamatosan gyűjtik, hogy hol, milyen szakemberből van hiány, képzésük hol és hogyan oldható meg. A Flextronics, de más, az elektronikai iparban működő vállalkozások is igényt tartanának elektroműszerészekre, a legutóbb már munkanélkülieknek szerveztek gyorstalpaló tanfolyamot.

A nyugat-dunántúli kereskedelmi és iparkamarák szerint az egyetemekről kellene szakmunkás- és technikus-utánpótlást toborozni, szakemberek szerint vonzó képzést, ösztöndíjat és munkahelyet ígérve több ezer fiatalt lehetne meggyőzni arról, hogy ezzel biztosabb jövőt válasszon.

Címkék: