Vitatkozz a főnökkel, az egészséged múlhat rajta

Pénzcentrum2009. november 24. 13:32

Azok a férfiak, akik visszafojtják munkahelyi dühüket, jóval nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, mint azok, akik hamar kiadják magukból a frusztrációt.

A frissen bemutatott kutatás eredményei alátámasztották azokat a korábbi kutatásokat, melyek szerint a visszafojtott düh árt a szívnek hosszú távon. A svéd kutatók 2 755 svéd férfit vontak be a vizsgálatba 1992 és 1995 között, hogy aztán egy évtizeden keresztül vizsgálják rajtuk a düh és frusztráció hosszútávú élettani hatásait. A kutatásban résztvevők átlagéletkora 41 év volt a vizsgálatok kezdetekor.

A beható tanulmány megállapította, hogy azok, akik túl gyakran alkalmazzák a pszichológiában "rejtett együttműködés" (covert coping) néven ismert technikát, vagyis az igazságtalanságokat egyszerűen szó nélkül hagyja és odébbáll, könnyen az egészségükkel fizethetnek érte.


- Nem tesz jót, ha csak elsétálsz és szó nélkül hagyod az egész konfliktust, ha úgy érzed, rosszul bántak veled - magyarázta az eredményeket Constanze Leineweber, a kutatás vezetője a Bloombergnek. - Lépned kell, jobb ha a másik fél tudomására hozod, úgy érzed, igazságtalanul ítéltek meg.

Azoknál a férfiaknál, akik elfojtották az érzelmeiket, a szívroham kockázata a duplájára nőtt, ráadásul a feszültségek gyakran pszichoszomatikus tünetekben, például hasgörcsökben nyilvánultak meg. A feszült emberek családja is szenvedett a problémától, hiszen a családfő gyakran otthon vezette le a felgyülemlett dühét. Azok, akik szó nélkül nyelték le a békát, még nagyobb veszélybe sodorták magukat, hiszen az ő csoportjukban a szívroham kockázata akár ötszöröse is lehet a normál értéknek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az azonban egyelőre nem világos, mi is a legjobb megoldás a probléma tisztázására, hiszen akadtak olyan páciensek is, aki annak ellenére szenvedtek hasonló szívelégtelenségekben, hogy rendszeresen ordítottak a főnökükkel, netán kibeszélték a problémákat - azonnal vagy némi higgadás után. A legjobb persze valószínűleg az, ha egyszerűen nem vesszük szívünkre az igazságtalanságokat, és szépen megbeszéljük a nézeteltéréseket, mint igazi felnőtt emberek.

Címkék: