Nagyon vigyázz, ha CSOK Pluszt veszel fel: új buktatók derültek ki, milliókat érhet a hiba

Pénzcentrum2024. március 20. 12:33

Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell megfelelniük.

Hivatalosan 2024. január 1-jétől nyílt meg a lehetőség a gyermeket tervező párok számára, hogy igényeljék a lakásvásárlás céljára felhasználható, rendkívül kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamattal kínált CSOK Plusz hitelkonstrukciót. A saját otthonra vágyó fiatalok számára vonzó lehet ez a lehetőség, és érdemes is belevágniuk a kölcsön felvételébe, azonban azzal is tisztában kell lenniük, hogy számos feltételnek kell megfelelni és sok olyan részletkérdés is van, amit előre tisztázni kell, hogy utólag már ne érhessék meglepetések őket. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. egy közleményben ezért összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni és hogyan célszerű nekikezdeni a hitelfelvételnek.

Időben kell lépni

Fontos feltétel a CSOK Plusz kapcsán, hogy még a gyermek születése előtt kell igényelni a hitelt. Vagyis, ha egy pár a terhesség 8. hónapjában kezd neki az ügyintézésnek, akkor már nem igazán lesz esélye, hogy időben a végére érjen a hitelügyintézés teljes folyamatának a gyermek megszületéséig. A kölcsönt a házastársak kizárólag együtt igényelhetik, és további feltétel, hogy a feleség nem töltötte még be a 41. életévét.

15, 30 vagy 50 millió?

A felvehető, kamattámogatott hitel összege a vállalt gyermekek számától függ. Egy gyermek esetében 15 millió forint, kettőnél 30 millió forint, míg három gyermeknél 50 millió forint lehet a kölcsön maximális összege.
További fontos információ a párok számára, hogy a fennálló tartozásból gyermekenként 10 millió forintot elengednek, a hitelszerződés megkötése után született második gyermektől kezdődően.

Tíz százalék önerő

A szabályozás alapján a CSOK Plusz hitellel akár 10 százalékos önerővel is megvásárolhatják első ingatlanjukat a gyermeket tervező házaspárok. Lényeges ezzel kapcsolatban az is, hogy az első, saját célra vásárolt lakás esetében az ingatlan értéke legfeljebb 80 millió forint lehet, továbbköltözés esetében pedig 150 millió forint a felső értékhatár.

A CSOK Plusz konstrukcióval vásárolt lakások esetében 150 millió forintos értékhatárig illetékmentes az ingatlan megszerzése.

Saját ingatlan és TB

A CSOK Plusz hitelfelvételének feltétele, hogy a házastársak, akik a lakás építésére vagy vásárlására irányuló kölcsönkérelmük benyújtásakor vagy azt megelőzően Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban mindketten tulajdonjoggal, és erről nyilatkozatot tesznek.

A kölcsön igényléséhez legalább kétéves társadalombiztosítási jogviszonyt is kell igazolnia a pár valamelyik tagjának.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Érdemes szakemberhez fordulni

A CSOK Plusz legfontosabb feltételei és jellemzői mellett még számos kikötés van: a bentlakási kötelezettségtől kezdve a tulajdonrész vizsgálaton át további, a hitelt csökkentő támogatásig, amelyekről mindenképpen tájékozódniuk kell a fiataloknak. Az interneten elérhető információk ugyan segíthetnek ebben, de ha valaki biztosra szeretne menni, és kényelmesen, stressz nélkül, a lehető legteljesebb tájékoztatást kapva szeretne dönteni családja jövőjéről, akkor mindenképpen érdemes szakértőhöz fordulnia.

A CSOK Plusz kamattámogatott hitel rendkívül kedvező lehetőség a gyermeket vállaló házaspárok otthonszerzéséhez, ugyanakkor sok apró részlettel rendelkező konstrukcióról van szó, amit a tapasztalataink szerint nehezen látnak át az érdeklődő párok

– figyelmeztetett Erdélyiné Forgó Erzsébet, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. pénzügyi közvetítési üzletágvezetője, hozzátéve: ez érthető is, hiszen, ha már jön a baba, akkor rengeteg egyéb dologra is oda kell figyelniük. Éppen ezért érdemes segítséggel élni, hogy semmi ne kerülje el a figyelmüket. Így nem kell például attól tartaniuk, hogy miután foglalót fizettek a kiszemelt ingatlanra, kiderül, hogy egy apró részlet miatt mégsem vehetik fel a kedvezményes hitelt, és így elveszíthetik a kifizetett összeget.

"A legfontosabb talán, hogy a baba érkezése előtt kell igényelni a hitelt, így mindenképpen érdemes jó előre gondolkodni és lépni. A segítségünkkel rendkívül kényelmesen intézhetik a kölcsön felvételét, és akár az is előfordulhat, hogy mindössze egyszer kell bemenniük a bankba, amikor aláírják a hitelszerződést" – mondta.

Címkék:
hitel, család, forint, csok, millió, családtámogatás, párok, ingatlan adásvétel,