Hivatalos! Megjelent a falusi csok-ról szóló rendelet, mutatjuk a részleteket

Pénzcentrum2023. december 29. 08:13

Tegnap éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csok-ról szóló rendelet, amely véglegesítette a 2024-re vonatkozó szabályokat.

Csütörtök éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csok-ról szóló rendelet, amivel hivatalossá váltak a változások. A rendelet legfontosabb módosítása az, hogy többmillió forintot nyernek azok, akik a már meglévő házukat szeretnék korszerűsíteni, bővíteni.

A mindössze 2630 településen elérhető támogatást egyszer már átszabta a kormány, azonban most újra hozzányúlt a január 1-jétől érvényes részletszabályokhoz. Ennek értelmében a friss rendelettel összefésülték a januártól igényelhető csok plusz előírásaival a falusi csokot.

A rendelet kimondja, hogy a vásárlással egybekötött korszerűsítésnél egy gyermek után felvehető összeg 1, 2 gyermek után 4, 3 vagy több gyermek után 15 millió forint lesz. Meglévő ingatlanok bővítése, koszerűsítése esetén ez az összeg 1 gyermek után 600 ezer, 2 gyermek után 2 millió forint, míg 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint.

Mindezek mellett a támogatott, 3 százalékos lakáshitellel kapcsolatban is történt egy fontos változás. A korábbiakkal ellentétben a felvehető hitelösszeg akkor sem fog megfeleződni, ha már meglévő ingatlant szeretnénk bővíteni, korszerűsíteni. Azaz 2 gyermek után minden esetben legfeljebb 10, 3 vagy több után pedig 15 millió forintnyi kölcsönt lehet majd igényelni.

Címkék:
forint, gyermek, csok, magyar, millió, rendelet, magyar közlöny, falusi csok, falusi csok kormányrendelet, csok plusz,