Sokezernyi magyar már csak így hajlandó személyikölcsönhöz nyúlni: ők így védik be magukat

Pénzcentrum2023. szeptember 20. 12:03

A koronavírus járvány idején, 2020-ban érezhetően visszaesett, azt követően azonban dinamikusan emelkedett a személyi kölcsönt igénylők száma és a folyósított hitel összege az OTP Banknál. A 2020-as megtorpanáshoz viszonyítva 2021-ben kiugróan, éves összevetésben csaknem 18 százalékkal, 2022-ben pedig további 3 százalékkal több ilyen típusú hitelszerződést kötöttek a bank ügyfelei. A digitalizáció térnyerését jól mutatja, hogy a szabad felhasználású hitelek iránti igénylések egyre növekvő részét bonyolítják le a rendelkezésre álló online csatornákon, ami a bank megrendelésére tavaly készített országos reprezentatív kutatás eredménye alapján három fő okra vezethető vissza: egyszerű, gyors és biztonságos.  

A személyi kölcsönök iránti igény folyamatosan erősödik. 2020-ban, a koronavírus járvány idején nagyjából 72 ezer szerződésre összesen mintegy 117 millió forintot folyósított ügyfeleinek az OTP Bank. Egy évvel később ezek a számok 85 ezerre, illetve 179 millióra növekedtek, 2022-ben pedig megközelítették a 88 ezret, valamint a 186 millió forintot. A vizsgált időszakban az átlagos folyósított hitelösszeg is emelkedett, 1,6-ról 2,1 millió forintra. 2023 első félévében jelentősen megnőtt a személyi kölcsön iránti kereslet, így az online igénylő ügyfelek száma is. A 2022 év végi várakozásokhoz képest 20 százalékkal magasabb folyósítási volument vár a bank a piacon, amely meg fogja haladni a 2022-es folyósítási volument.

Az igénylések egyre nagyobb része online csatornákon fut be a pénzintézethez. 2022-ben már a személyi kölcsönök csaknem egyharmadát – ami éves szinten szám szerint több mint 28 ezer szerződést jelent – értékesítette így a hitelintézet, úgy, hogy az online igénylések aránya az utolsó három hónapban megközelítette a 40 százalékot.

Az online hitelfelvétel dinamikusan növekvő népszerűsége nem meglepő. Az OTP Bank által korábban megrendelt országos reprezentatív kutatás eredménye szerint a bankszámlával rendelkező válaszadók elsöprő többségének egy 5-ös skálán mérve nagyon (45 százalék) vagy ennél kisebb mértékben, de megkönnyíti a hétköznapjait a digitális pénzügyi ügyintézés.

A kutatásból az is kiderült, hogy mi az a három tényező, ami miatt az ügyfelek az online megoldásokat választják hitelfelvételkor. Az első helyen az szerepel, hogy ez a megoldás egyszerű (69 százalék), a másodikon az, hogy gyors (52 százalék), a harmadikon pedig az, hogy biztonságos (33 százalék).

Címkék:
hitel, személyi kölcsön, otp bank, személyi hitel, fogyasztási hitel,