Hivatalos: 2021-ben is igényelhető az 500 ezer forintos szabad felhasználású Diákhitel Plusz

Pénzcentrum/MTI2021. szeptember 14. 09:46

Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-áig - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta: a döntés értelmében október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel. A Diákhitel Pluszt a bevezetés óta 40 ezren igényelték - tette hozzá.

Ahogy arról korábban beszámolt a Pénzcentrum, tavaly nagy segítséget jelentett az újfajta Diákhitel bevezetése az egyetemisták számára, ugyanis annak ellenére, hogy a foglalkoztatás volumene őszre nagyjából helyreállt, a diákok által leginkább kedvelt, legrugalmasabb pozíciók szinte eltüntek a korlátozások által súlyosan érintett szektorokban. Ezért a diákok közül rengetegen - feltételezhetően kieső bevételeik pótlására, anyagi helyzetük megerősítésére -, több mint 30 ezren vettek fel diákhitelt. A Diákhitel Plusz igénylői közel 92 százaléka a választható legmagasabb összegre tartott igényt.

A Diákhitel Központ lapunkkal januárban közölt adatai szerint a szabadfelhasználású Diákhitel1-re 15,7 százalékkal nőtt az igény éves összevetésben, a képzési díj térítésére igényelhető Diákhitel2 esetében pedig 23,1 százalékkal csökkent - figyelembe véve az összes leadott igénylést, azokat is, amelyek később törlésre kerültek. Összességében viszont nem sokkal nőtt az igénylések száma tavaly a két hiteltípusra együttesen az előző évhez viszonyítva. Ami viszont óriási különbség, hogy

tavaly a Diákhitel1 és 2 konstrukciókon felül még nagyjából 30 ezren igényelték a Diákhitel Pluszt, vagyis csaknem megnégyszereződött a hitelt igénylő diákok száma.

Loading...

A Diákhitel Központ kérdésünkre azt is közölte, hogy a 30695 Diákhitel Plusz igénylés közül 91,2 százalékot az igényelhető legmagasabb összegre nyújtották be, amely a felsőoktatási hallgatók számára 500 ezer forint, míg a meghatározott felnőttképzésben résztvevők számára maximum 1,2 millió forint. Az új konstrukció tehát népszerűnek bizonyult, ennek pedig valóban köze lehetett "a hallgatókat is nagy mértékben érintő munkaerőpiaci visszaesés pénzügyi hatásaihoz". 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az nem volt biztos, hogy ez a lehetőség ebben az évben is rendelkezésükre áll-e majd a hallgatóknak, most azonban Novák Katalin bejelentésével biztossá vált, hogy 2022. június 30-áig még lehetőségük lesz igényelni a Diákhitel Pluszt.

A sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a diákhitel minden eleménél fennáll az a lehetőség, hogy a hitelt felvevő nők gyermekvállalás esetén törlesztési könnyítést kapnak, a második és harmadik gyermek után pedig elengedik a tartozás felét, illetve egészét. A miniszter tudatta azt is, hogy azok a hallgatók, akik 2021. január elseje előtt is az Egyesült Királyságban tanultak, és tanulmányaikhoz diákhitelt vettek fel, a Brexit ellenére a jövőben is igényelhetik a diákhitelt.

Címkék:
hitel, diákhitel,