Erre ugrott rá most sok magyar munkaadó: így matekoznak, nagyot szakíthatnak vele

Pénzcentrum2021. január 10. 12:01

Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, már több mint 21 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz. A közel 1500 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak.

A konstrukció iránt az indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik: 2020 végéig 1 473 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, több mint 21 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan. A Monetáris Tanács november 17-i ülésén a keretösszeg 1 000 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött, így a program 2021-ben is számos vállalkozás működését, korszerűsítését és növekedését tudja majd segíteni.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruhá-zási hitel vagy lízing, 56 százaléka forgóeszközhitel, 13 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldol-gozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel.

Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen meg-emelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegí-tése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállal-kozásokhoz került. (Az NHP Hajrá keretében létrejött ügyletek fontosabb statisztikai jellemzői itt érhetők el.)

Címkék:
pénzcentrum.hu, növekedési hitelprogram, nhp, monetáris tanács, kkv szektor, nhp hajrá,