Teljesen átalakul a személyi hitelek piaca: mutatjuk az új THM rögzítést számokkal

Pénzcentrum2020. március 19. 14:00

Jelentősen olcsóbbak lesznek a személyi kölcsönök Orbán Viktor tegnapi bejelentése, és az új kormányrendelet alapján. A miniszterelnök tegnap kihirdetett 5 pontos gazdaságpolitikai akciótervében a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékában rögzítette a személyi hitelek THM-jét. Mi itt a Pénzcentrumnál utána számoltunk, mekkora összegekkel könnyítheti ez meg az új hitelvevők helyzetét.

A vállalatok után a lakosság esetében is 2020 végéig szóló törlesztési mentesség bevezetésére szólította fel az MNB a bankokat, ennek elmaradása esetén a kormány vezetheti be az intézkedést - számolt be róla a Pénzcentrum még március 18-án délelőtt. Nos, nem kellett sokáig várni, a délutáni élő bejelentésében már maga a miniszterelnök hirdette ki, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások mai napig megkötött hitelei esetében, a tőkére és a kamatra vonatkozóan egyaránt, év végéig felfüggesztik a fizetési kötelezettséget. Emellett Orbán Viktor beszélt arról is, hogy döntésük szerint a mai naptól (2020. március 19.) felvett fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-jét a jegybanki alapkamat +5%-ban maximálják. Az erre vonatkozó kormányrendelet, már tegnap éjfélkor nyilvánosságra került.

Mi a Pénzcentrumnál utánajártunk, hogy a hitel kalkulátorunkban szereplő, és hét elején érvényben lévő legkedvezőbb piaci alapú személyi hitel kamatokhoz képest ez mekkora kedvezményt is jelenthet. A jegybanki alapkamat plusz 5 százalékában rögzített THM, - ez jelenleg 5,9 százalék - a különböző hitelösszegű személyi kölcsönök esetében, nagyságrendekkel kedvezőbb összegeket eredményezhet a havi törlesztők, és a teljes visszafizetendő tekintetében is.

Loading...

Hogyha vetünk egy pillantást a grafikonra, láthatjuk, hogy a legtöbb bank által kínált legkisebb személyi kölcsön összegénél, az eddig legkedvezőbb konstrukciók is majdnem kétszer ekkora THM-el működtek. Az bankok eddigi piaci alapú ajánlataihoz mérve, egy 5,9 százalékos THM-el rendelkező kisebb kölcsön esetében, nem csak a törlesztő részleteink lesznek párszáz forinttal olcsóbbak, de a teljes visszafizetendőn is több mint 16 ezer forintot is nyerhetünk.

Loading...

Hogyha egy szép kerek 1 millió forintos összeget veszünk, és ahhoz egy 48 hónapos futamidőt, akkor a különbségek is jobban fognak érződni. Egy ekkora kölcsön viszonyában már alig több mint 2 százalékpontos a THM korlát által okozott különbség. A havi személyi hitel törlesztőrészleteink viszont már 1 ezer forinttal is olcsóbbak lehetnek, míg a teljes visszafizetendő tekintetében is jelentős, sok esetben 40 ezer forintot is meghaladó összeg marad a zsebünkben.

Loading...

A tavalyi évben az átlag személyi hitel összege 1,8 millió forint volt, ehhez vettünk egy 5 éves futamidőt. Ahogy növekszik a hitelösszeg, úgy növekszik a rögzített kamatból eredő kedvezményünk is, ebben az esetben például már majdnem 2 ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletekkel számolhatunk, míg a teljes visszafizetendőnk 80 ezer, egyes esetekben pedig már 100 ezer forinttal is csökkenthet.

Loading...

Utoljára egy tekintélyesebb személyi köclsön összeget vettünk alapul. A rögzített THM itt ugyan csak bő 1-2 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatoknál, mégis jelentős különbséget eredményez. Ha egy 4 millió forintos kölcsönt, 72 hónapos futamidővel vennénk fel, nem ritka, hogy a havi törlesztőinkből akár már 4 ezer forintot megtarthatunk a korábbi konstrukciókhoz képest. Már önmagában ez is elég jól hangzik, pláne ha hozzávesszük, hogy a teljes visszafizetendőnk viszonylatában nem ritka az sem, hogy akár már fél millió forinttal több maradhat a kasszánkban.

Összességében elmondható, hogy az új kormányrendelet alapján meghatározott 5,9 százalékos THM-el rendelkező személyi hitelek, ugyan a nagyobb hitelösszegek tekintetében jelentősebb kedvezményt ígérnek, de a kisebb összegű kölcsön esetében is érzékelhető változást hozhatnak.

Címkék:
hitel, bank, személyi kölcsön, orbán viktor, személyi hitel, orbán csomag, koronavírus-járvány,