Szabad a pálya, megugorhat az alapkamat? Itt az elemzői jóslat

Pénzcentrum2020. március 19. 15:00

A hiteltörlesztéseket befagyasztotta a kormány, így egy esetleges alapkamat emeléssel nem ásnák mélyebbre a gazdasági gödröd az adósok alatt. Az így létrejött új mozgástérben, vajon lehet-e számítani az alapkamat emelésének bevetésésre a gyengülő forint árfolyam ellen?

A hiteltörlesztés befagyasztásávával a kormány biztosította annak lehetőségét, hogy az MNB esetleges kamatemelése ne jelentsen rögtön külön terhet a recesszióval szembenéző gazdaságban. A jelenlegi forintgyengülés ugyan a régiós trendbe beleillik, de túl van azon a szinten, amit a bérnövekedés üteme miatt a versenyképesség fenntartásának indokával lehetne tolerálni, és már csak hangulati hatásával is tartósan emelheti az inflációt. A jegybank jelentős tartalékai is csak korlátozott mozgásteret jelentenek a gyengülés megállításához, ha valóban fontos cél az árfolyam stabilitása, azt kamatemelés nélkül nem lehet elérni. Így ettől az intézkedéstől sem lehet azonnali, tízforintos nagyságrendű erősödést várni, csak a gyengülő trend végét - írja a Concorde blog.

Gyengülő forint

A forint egyszerre mutatta be azt a produkciót az utóbbi pár évben és különösen az elmúlt két hétben, ami alapján sikerült minden körülmények között gyengülnie dacára annak, hogy az elmúlt évek folyamatosan erős külkereskedelmi pozíciót mutattak, és az eladósodottságunkban is érdemi javulás történt. Az alacsony kamatok ugyanis a forint elleni befektetői pozíciók felépüléséhez vezettek. Az elmúlt két hét viszont a feltörekvő devizák általános vesszőfutásáról szól, ami alól a forint sem húzhatta ki magát.

Ahelyett, hogy a jó időkben felépült forint adósságaikat (ami lényegében a forint ’shortolása’ miatt keletkezik náluk) a befektetők visszaváltanák, és ezáltal erősítenék az árfolyamot, ellenkezőleg, valószínűleg folytatják a hazai deviza gyengüléséhez vezető korábbi gyakorlatukat. Annak ellenére, hogy az MNB már hetek óta lopakodó kamatemelési módban van, és annak ellenére, hogy a gazdaság egészen a közelmúltig kifejezetten kedvező tendenciákat produkált.

Elkerülhetetlen az alapkamat emelés

Lehet érvelni amellett, hogy a magas bérnövekedés miatt a forintnak gyengülnie kell némileg, hogy a hazai termelés versenyképessége fennmaradjon. Ez néhány forintot jelenthet éves szinten, de ami most zajlik, az talán már sok. Azért is, mert a deviza gyengülése a lakosság hangulatát, várakozásait befolyásolja, és tartósan emelheti az inflációt. Ez pedig idővel a hosszú lejáratú hozamok emelkedését, a kamatköltségek növekedését eredményezheti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kamatemelésnek egy fontos kockázata van: mégpedig az, hogy megemeli az adósok törlesztési terheit, és akkor sújtja a gazdaságot, amikor éppen a koronavírus miatt világgazdasági recesszió hatásait nyögi. Ez a veszély ugyanakkor a szerdai bejelentésekkel - miszerint év végéig senki nem fog törlesztőrészleteket fizetni a bankjának - lényegében megszűnt.

Új mozgástér

Bár a gyengülés beleillik abba a trendbe, amit a régióban tapasztaltunk (a cseh korona is gyengült kb. tíz százalékot az elmúlt napokban), azért az MNB-nek lesz lehetősége élni azzal az eszközével, hogy megemeli a kamatokat. Nem várható, hogy ez azonnali több tízforintos hatást váltana ki, hiszen azért jelenleg a világgazdasági válság igazgat, de a további gyengülő trendnek véget vethet. A jövő héten esedékes, negyedévente kiemelt jelentőségű kamatdöntő ülés erre pazar lehetőséget nyújt.

Címkék:
hitel, mnb, alapkamat, bank, gazdasági válság, orbán csomag, shortolás, alapkamat emelés,