Na ezért nem mindegy, hol bankolsz: egymilliót bukhatsz most ezen

Pénzcentrum2020. március 16. 16:30

Mára már a legtöbben tudják, hogy a személyi hitelek esetében minél magasabb összeget veszünk fel, annál alacsonyabb kamaton tehetjük ezt. Természetesen számos más tényező is közrejátszik a hitelek "árképzésében", de belegondolva, hogy alapvetően az alacsonyabb hitelösszegeken a banknak is arányosan kisebb az árrése, érthető a jelenség. Hogy a gyakorlatban mennyire számottevő ez a különbség, azt a kalkulátorunk jelenlegi ajánlatain keresztül nézzük meg.

Nagyon érdekes és pénzügyi szempontból is tanulságos valós hiteltermékeken keresztül vizsgálni a kölcsön összegének és a kamat mértékének összefüggését. A feltételezésünk szerint, a pár százezres hitelek esetében fogunk jelentősen nagyobb kamatokat és eltéréseket találni, ami miatt nagyon nem mindegy melyik banknál igényeljük meg a személyi kölcsönünket. Ezzel szemben a milliós nagyságrendű hitelek között inkább az alacsonyabb kamatlábak és kisebb eltérések lesznek a jellemzőek, tekintettel arra, hogy ekkora összegeknél már az 1 százalékpontos eltérés is akár több százezer forintos emelkedést is jelenthet a teljes visszafizetendő összegben.

A kedvezőbb kamatú személyi hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

Fontos azonban, hogy a kamat mellett figyelembe vegyük az egyéb költségeket is, amelyek sok esetben fixköltségek, így arányaiban többet nyomnak a THM-be egy kisebb összegű hitel esetében. Ilyen például a személyi kölcsönöknél a kezdeti költség, ami 2 500 forintot is kitehet, illetve a hitelbírálatnak is díja van éppúgy, mint a számlavezetésnek.

Loading...

Elsőnek vegyük szemügyre az ajánlatokat egy kisebb, 300 ezer forintos hitelösszegre a kalkulátorunkban. A legtöbb bank esetében ez a minimálisan igényelhető összeg, ennél kevesebbet csak egy-két hitelintézetnél kaphatunk. Ha végignézzük az ajánlatokat, megfigyelhetjük, hogy nagyon nem mindegy hol vesszük fel még ezt a relatíve kisebb kölcsönt sem. Míg az UniCredit, CIB és MKB bankoknál 11 és 12 százalék közötti THM-en vehetjük fel ezt az összeget, addig az OTP, Provident és Budapest Bank jócskán magasabb, több, mint 20 százalékos THM-en kínálja a kölcsönét. Még ilyen alacsony összegű személyi hitel esetében is láthatjuk, hogy akár 45 ezer forinttal is drágább lehet a teljes visszafizetendő.

Loading...

A 700 ezer forintos személyi kölcsönöknél már több bank versenyzik, ám így is jelentős különbségek vannak. Itt már egyszámjegyű THM-el is találhatunk ajánlatokat a CIB 8,17 százalékos és az MKB 9,95 százalékon nyújtja ezt az összeget. Ezzel szemben a legdrágább ajánlatok a Budapest Bank és az OTP Bank személyi kölcsönei, náluk 20 százalék felett van a THM egy ekkora hitelösszeg esetében. Ismét láthatjuk, hogy mennyire nem mindegy hol igényeljük meg a személyi hitelünket, A különbség akár 190 ezer forint is lehet a teljes visszafizetendő összegek között.

Loading...

Ha tavalyi statisztikák alapján egy átlagosnak mondható, 1,8 millió forintos kölcsönre lenne szükségünk 5 éves futamidővel, egyre több bank kínálatában találhatunk egyszámjegyű THM-et. Az UniCredit 8,04 százalékon, míg a CIB Bank 8,17 százalékon adja ezt az összeget. Érdemes még megmelíteni a Raiffeisen 8,71 és a MKB 9,17 százalékos THM-en kínált személyi hitelét. Az érem másik oldalán van az OTP Bank, ahol szűrésünkben a legmagasabb, 18,65 százalékos THM található. Itt már mindenki számára jelentős, akár fél millió forinttal is többe kerülhet, ha nem nézünk eléggé körül a piac ajánlatai között.

Loading...

Végül rászűrtünk egy nagyobb összegnek számító, 4 milliós forintos kölcsönre 7 éves futamidővel. A legkisebb THM-et az UniCredit Bank hozza a kalkulátorunkban, csupán 6,95 százalékon. Arányaiban jónak számít még a CIB 8,17 százalékos, a Raiffeisen 8,64 százalékos és az MKB 8,88 százalékos ajánlata is. A legmagasabb THM-et ismét az OTP Bank hozza 14 százalékon, illetve a Cetelem a maga 12,71 százalékos ajánlatával. Ekkora összegnél már brutális, majdnem 1 millió forintunkba is kerülhet, ha nem vesszük a fáradtságot, hogy körbejárjuk a bankok ajánlatait.

Válassz személyre szabott személyi kölcsönt kalkulátorunkban!

Összességében elmondható, hogy a THM-ek között a legnagyobb különbségeket az alacsonyabb személyi kölcsön összegeknél találhatjuk, ezért már ekkora összegnél sem szabad félvállról venni a tájékozódást. A nagyobb összegű hitelek esetében pedig már a pár százalékkal magasabb THM is eredményezhet, akár 1 millió forintos különbséget is a teljes futamidő alatt. Ebből is látható, hogy a versenyhelyzet ellenére is kiemelten fontos a tájékozódás személyi hitel igénylése előtt, hiszen a bankok több termék és kategórián keresztül versenyeznek, hol egyik, hol másik hozza a jobb ajánlatot az ügyfeleknek.

Címkék:
hitel, bank, kalkulátor, személyi hitel, pénzcentrum kalkulátor,