4 ezer devizahiteles már megmenekült: így kapták vissza az otthonukat

Magyar Nemzet2020. március 4. 09:32

Már több mint négyezer hiteladós vásárolta vissza egy összegben a nemzeti eszközkezelőtől annak az ingatlannak a tulajdonjogát, amelyet a hitelválságban vesztett el - írja a Magyar Nemzet.

Fónagy János államtitkár a lapnak elmondta, hogy 2011 óta több mint 154 ezer devizahiteles menekült meg többmilliós hiteltartozásától úgy, hogy bérlőként továbbra is az otthonában maradhatott.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a hitelkárosultak 2019 eleje óta egy összegben vagy részletfizetés útján visszavásárolhatják a bankok által korábban elvett ingatlanjaikat. Ezzel kapcsolatban azt látni, hogy napjainkig 2 és fél ezer érintett reagált a felkínált lehetőségre.

6 ezren úgy nyilatkoztak, hogy egy összegben róják le az árat, több mint 22 ezren a részletfizetést választották, három és fél ezren pedig úgy döntöttek, hogy továbbra is bérlők maradnak - írja a lap.

Címkék:
hitel, pénzcentrum.hu, devizahitel, nemzeti eszközkezelő, devizahitel károsult,