Tudj meg mindent a babaváró kölcsönről - a szakértő válaszol (x)

Pénzcentrum2019. október 17. 16:30

A Pénzcentrum az elmúlt hónapokban várta az olvasók ügyes bajos kérdéseit babaváró témakörben. A legérdekesebb kérdéseket most az OTP Bank szakértője válaszolja meg.

A Babaváró hitellel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy ha már van egy meglévő gyerekünk és utána a határidőn belül megszülöm a 3. gyermekemet, akkor így is eltörlik a hitelt vagy az állam kifizeti a 30%-át és továbbra is kamattámogatással fogom fizetni a törlesztést a futamidő végéig? Erről kérnék bővebb információt.

A Babaváró kölcsön csak a kölcsönkérelem benyújtását követően született gyermekekre vonatkozik. Azonban kizárólag az első gyermek születését köti határidőhöz a jogszabály, a második, harmadik gyermek ezt követően - a kölcsön futamidejének végéig - bármikor megszülethet. (Érdemes figyelembe venni, hogy ha a futamidő 19. évében születik meg a második gyermek, akkor a gyermek születését megelőző időszakban szinte a teljes kölcsön összeget visszafizeti az ügyfél, és csak az ekkor fennálló kölcsöntartozás 30%-át fizeti meg az Állam támogatásként.)

Az első és a második gyermek után (ide értve a várandósság 12. hetét betöltött magzatot és a 2019.07.01-jét követően született örökbefogadott gyermeket is) a kérelmező 3 év törlesztés szüneteltetésre jogosult.

A második (a konkrét esetben a már meglévő gyermekre tekintettel a családban harmadik) gyermek születése után a család a még fennálló kölcsöntartozás 30%-ának jóváírása jogosult gyermekvállalási támogatásként.

2019.07.25-én benyújtottuk a Babaváró kölcsön igényünket - a cikküket támogató - OTP Banknál. Minden papír megvolt, előzetes vizsgálaton megfeleltünk, tovább küldték Budapestre a központi irodába manuális egyeztetésre. Ez elvileg még a benyújtást követő napon megtörtént. Sajnos azóta semmi hír, semmi információ, vagy státusz változás, pedig ennek már több mint 30 napja. A győri irodájukban nem tudnak tájékoztatást nyújtani, csak azzal próbáltak nyugtatni, hogy mással is így van ez. Utána nézni nem néznek, a rendszerben nem látnak hiánypótlásra igényt. Így várunk. Kérdésem végül is a következő: mi történik, ha egy bank nem tudja teljesíteni a 10 napos törvény által meghatározott határidőt? Kihez fordulhatunk?

A témával kapcsolatos észrevételeivel az informacio@otpbank.hu e-mail címen keresztül fordulhat kollégáinkhoz, akik kivizsgálják az ügyét.

A férjemnek és nekem is az OTP Banknál van folyószámlánk, ezért oda mentünk tájékoztatást kérni. Kiderült, hogy a férjemnek van egy olyan, már rendezett tartozása, ami miatt negatív KHR listán szerepel és így csak 2020. februártól igényelhetjük a Babaváró hitelt. Ezen kívül minden feltételnek megfelelünk. A kérdésem az lenne, hogy mennyiben jelent hátrányt az (főleg az OTP Bank esetében), ha a Provident Zrt.-nél rendelkezünk 4 kölcsönnel, amelyből kettőt 2020. februárig rendezünk? Tehát a hitel elbírálásakor kettő Providentes hitellel fogunk rendelkezni (együtt a törlesztőrészlet kb. 50 000 Ft/hó, amelyeket a Babaváró hitelből végtörlesztenénk).

A Babaváró kölcsön igénylésének elbírálásakor mindkét fél esetében vizsgálják a bankok a KHR feltételeknek való megfelelést. Amennyiben a házaspár egyik tagja negatív státuszban van, sajnos nem igényelhetik a Babaváró kölcsönt, csak a passzív KHR státusz fogadható el. Amennyiben a KHR-ben a hitele passzív státuszú (MAGREN - ügyfél által rendezett), igényelheti a Babaváró kölcsönt.

A Babaváró kölcsön szabadon felhasználható, így nincs kikötés, hogy a folyósítás után mire költi az ügyfél a kölcsönt. Ha a JTM-be (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) belefér a Babaváró kölcsön, akkor a folyósítás után bármilyen idegenbanki hitel előtörleszthető/végtörleszthető, folyószámlahitel/hitelkártya keret feltölthető vele.

Érdekelne, hogy az OTP Banknál 18 éves kortól lehet-e igénybe venni a Babaváró támogatást?

A Babaváró kölcsön igénylésének feltétele az OTP Banknál, hogy a házaspár tagjai legalább 21 évesek legyenek és a feleség ne töltse még be 41. életévét.

Arról van szó, hogy a menyem, aki a múlt hónapban (július) lett a fiam felesége, 2014-2019. júniusig volt egyetemista (végzett védőnő). Igénybe szerették volna venni a babaváró támogatást, mert a baba is már úton van! De az ő TB igazolását megtagadták, ezért elkeseredésében felhívta az intézményt, ahol egy vezető beosztású személy azt mondta kérjen az iskolától igazolást és igényelheti a Babavárót. Hát ez sem sikerült, ezért megkérte őket, hogy a férjének (fiamnak) is nézzenek rá a jogosultságra, és úgy számolták, hogy november hónapban lesz meg a 3 év, de addigra a baba is megszületik, tehát lecsúsznak róla!

A Babaváró kölcsönre sajnos az említett pár a leírtak alapján nem jogosult, hiszen egyik fél sem felel meg a TB jogviszonnyal kapcsolatban elvárt kritériumoknak (a férjnek nincs meg a 3 év, a hölgynek pedig az igénylés előtt folyamatos 180 nap). Már az igényléskor szükséges benyújtani a jogszabályi feltételeknek megfelelő TB igazolást, így azt hiánypótlásként nem lehet később beadni.

A támogatást a november előtt született gyermekre novemberben már nem tudják igényelni, hiszen az csak azokra a gyermekekre érvényes, akik kölcsönigénylés benyújtása után születtek vagy töltötték be a 12 hetes magzati korukat.

Ha szükségük lenne szabad felhasználású megoldásra, akkor a fix kamatozású, szabad felhasználású OTP személyi kölcsönt javasolják az OTP Bank szakértői, amelyhez elég, ha egyiküknek megvan a legalább 6 hónapos (a jelenlegi munkahelyén legalább 3 hónapos) munkaviszony. A terméket ráadásul teljesen online tudják igényelni az ügyfelek az otthonukból is, és akár egy napon belül hozzá is juthatnak az igényelt összeghez. Érdemes felkeresni a legközelebbi OTP Bank fiókot, ahol a szakértő kollégák az igényeikre és lehetőségeikre szabott megoldást tudnak ajánlani.

THM mértéke: 8,4% - 24,1%1

Miben tud segíteni a Járási Hivatal, ha a bank azt állapította meg, hogy a biztonságos hitelkihelyezés nem biztosítható és emiatt utasította el a hiteligénylést. Ha még a baba születése előtt igényeltük a hitelt a Raiffeisen Banknál, de ő elutasított, van-e esély arra, hogy a Járási Hivatal igazolása alapján a bank megadja a hitelt, vagy fordulhatunk-e másik bankhoz azzal, hogy az igénylést eredetileg a Raiffesen-nél nyújtottuk be. Közben megszületett a gyermek.

A járási hivatal a hitelintézetnek az igénylők hitelképességével kapcsolatos döntését nem bírálhatja felül.

Más hitelintézet gyakorlatáról az OTP Bank nem tud tájékoztatást adni. A Babaváró kölcsön igénylését az OTP Bank be tudja fogadni, azonban a már megszületett gyermekre a támogatást már nem tudják érvényesíteni. Más hitelintézetnél megkezdett igénylési folyamatot az OTP Bank nem tud véglegesíteni.

Érdemes befáradniuk valamelyik közeli OTP Bank fiókba, ahol szakértő kollégák segítenek a céljainknak megfelelő alternatív pénzügyi megoldást találni.

Érdeklődni szeretnék, hogy katás is igényelheti-e a Babaváró hitelt!

Igen, ha megvan a 3 év folyamatos TB biztosítotti jogviszonya. Amikor készül a hitelfelvételre, ne felejtse otthon a kiállított TB igazolást, már ezzel érkezzen a bankfiókba, hiszen csak ezzel az igazolással együtt fogadható be az igénylés.

Olyan kérdésem lenne, hogy a TB igazolásnál a biztosítási időt hogyan vizsgálják? A kérelem benyújtásának dátumával megegyezően visszamenőleg nézik a kerek évet, pl.: 2019.10.20-2017.10.20.? Vagy 2019.10.20-2017.01.01-ig vizsgálják? Mert sajnos erre információt sehol sem találtam.

A Babaváró kölcsönhöz szükséges TB jogviszonyt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vizsgálja az igény - nem a kölcsönigénylés - benyújtás napjához képest visszamenőleg 3 évre. Maximum 30 napos megszakítás lehet benne, azonban a benyújtást megelőző 180 napban megszakítás nélküli magyar TB jogviszony szükséges. A házaspár együttesen vagy megosztva nem tudja igazolni a TB jogviszonyt, a szabálynak legalább az egyik félnek teljes mértékben meg kell felelnie.

A választott hitelintézethez benyújtott TB igazolás nem lehet régebbi 30 napnál, érdemes a fiókba már kitöltött TB igazolással érkezni, hiszen az igénylés anélkül nem indítható el.

Az Önök által leírt példákat figyelembe véve tervezünk mi is még egy gyermeket és a Babaváró hitel felvételét. Azonban szeretnénk minden eshetőséggel tisztában lenni, a legrosszabbal is. Ha úgy adódik, hogy külső okból kifolyólag anyagi helyzet megváltozása válás vagy bármi miatt megszűnik a támogatás, a jelen állás szerint akkor is megérheti a hitel felvétele, erre vannak is kalkulációk, amivel számolhatunk. De mi az a legrosszabb eshetőség, amivel növekedhetnek 5 évenként a kamatok és a törlesztők részletei? Nem kívánok pontos összegeket meghatározni, nem is lehet, de több ezres, tízezres stb. nagyságrendekről beszélhetünk?

Ha a kölcsön folyósítást követő 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás, az addig igénybe vett kamattámogatást az adósnak vissza kell fizetnie és a fennálló kölcsöntartozás kamatozóvá válik.
10 000 000 forint összegű, 240 hónap futamidejű kölcsön esetében ez nagyságrendileg 1,7 millió Ft 120 napon belüli visszafizetését jelenti és a jelenlegi feltételek mellett közel 6,8%-on kamatozik tovább a kölcsöne. A törlesztőrészlet ez esetben a jelenlegi feltételek mellett ~45 000 forintról ~70 000 forintra nőhet. Az ügyleti kamat mértéke 5 éves kamatperiódusonként módosulhat.

THM1 mértéke: 0,4%2

THM2 mértéke: 5,7%2

Szeretnénk igényelni a Babaváró hitelt. Alapvetően a feltételeknek megfelelünk, viszont a férjemnek csak 3 hónapja van határozatlan idejű szerződése. Korábban ugyan ennél a cégnél megbízási szerződéssel dolgozott. Mennyire befolyásolja ez az elbírálás?

A kölcsön igénylés szempontjából a szerződés típusa nem meghatározó, ha az adós jövedelme eléri a nettó 75 000 forintot, illetve feltételként teljesül a 3 éves TB jogviszony igazolása is, amely maximum 30 napra szakadt meg, de az igénylés benyújtása előtt 180 napig folyamatos volt. Ha ezeknek a feltételeknek a házaspár legalább egyik fele megfelel és a többi kritériummal sincs gond, a Babaváró kölcsön igénylésének nincs akadálya a leírtak alapján.

Augusztusban lesz az esküvőnk. Októberben érkezik a babánk. Párom 16 éve folyamatosan egy helyen van bejelentve (250-400 ezres nettó fizetéssel) az OTP-nél fizeti a számláját. Én GYES-en vagyok itthon a 2 éves kislányunkkal. Párom nem szerepel a KRH listán, én viszont igen, mert volt egy tartozásom, amit most fizettem vissza. Igazolásom is van arról, hogy már nem tartozom. A kérdésem az volna, hogy ez az OTP-nél is kizáró ok?

Adós és adóstárs esetében is vizsgáljuk a KHR feltételnek való megfelelést. Egyedül a passzív KHR MAGREN státusz (ügyfél rendezte tartozását) fogadható el mindkét fél esetén, egyéb esetben elutasításra kerül az igénylés. Amennyiben Ön visszafizette tartozását, és a negatív listán aktívból passzív státuszba került, úgy a hiteligénylésnek nincs akadálya.

Jogi figyelmeztetés:

*A Bank a hitelbírálat és a kondíciók módosításának jogát fenntartja.

A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. Az adatok tájékoztató jellegűek, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM számítása a 83/2010. (III.25.) Kormányrendelet 9.§(3) bekezdésében megjelölt szabályozáson alapul. A THM számításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szerződéskötés és az első törlesztőrészlet esedékessége között 31 nap telik el. A THM meghatározásakor a 2019. október 7-én érvényes kondíciókkal számoltunk.

Személyi kölcsön reprezentatív példák: kölcsön összege 500.000 Ft, kölcsön futamideje 36 hónap, ügyleti kamat mértéke 19,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 22,2%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 18.650 Ft, kölcsön teljes díja 171.400 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 671.400 Ft, illetve 3.000.000 Ft kölcsönösszeg és 60 hónap futamidő esetén ügyleti kamat 15,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) 17,5%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 73.293 Ft, a kölcsön teljes díja 1.397.580 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 4.397.580 Ft. A reprezentatív példák pusztán tájékoztatásként szolgálnak.

**A Bank a hitelbírálat és a kondíciók módosításának jogát fenntartja.

A feltüntetett THM a 10 millió Ft hitelösszegű és 20 éves futamidejű Babaváró kölcsön vonatkozik.

A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. Az adatok tájékoztató jellegűek, a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a szerződéskötés és az első törlesztőrészlet esedékessége között 31 nap telik el, a kölcsön folyósítása megtörténik 2019. október hónapban, illetve az 5 éves kamatperiódust követően a referencia kamat nem változik. A THM meghatározásakor a 2019. október 1-én érvényes kondíciókkal számoltunk. Az ügyfél által a központi költségvetés javára, a fennálló kölcsön összege után havonta, a törlesztőrészletekkel együtt fizetendő kezességvállalási díjat a THM magába foglalja.

THM1-hez tartozó reprezentatív példa az alábbi feltételezésekkel élve: A teljes futamidő alatt az állami kamattámogatás fennáll, ahol a kölcsön összege 10 000 000 Ft, a kölcsön futamideje 20 év, az ügyfél által fizetendő ügyleti kamat mértéke 0%, az ügyfél által fizetendő kezességvállalási díj mértéke évi 0,5%. Az ügyleti kamatot ez esetben kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére. Az ügyfél a 60. hónapot követően él a 3 éves törlesztés szüneteltetés lehetőségével, így az utolsó részlet megfizetése 276. hónapban történik. A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 0,4%, a havi törlesztőrészlet 41 667 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 167 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló együttes összege 45 834 Ft, a kölcsön teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetendő kamat és a kezességvállalási díj teljes összegét) 528 141 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek és kezességvállalási díj összege) 10 528 141 Ft.

THM2-höz tartozó reprezentatív példa az alábbi feltételezésekkel élve: A futamidő első 60 hónapja alatt nem teljesül a gyermekvállalás, az állami kamattámogatásra vonatkozó jogosultság elveszik, és a kamattámogatás összegét vissza kell fizetni, ahol a kölcsön összege 10 000 000 Ft, a kölcsön futamideje 20 év, az ügyfél által fizetendő változó 5 éves kamatperiódusokban rögzített ügyleti kamat mértéke az első 60 hónapban 0%, mely a 61. hónaptól - a 2019. október hónapban érvényes nem támogatott ügyleti kamat figyelembe vételével - 6,80%-ra módosul, az ügyfél által fizetendő kezességvállalási díj mértéke évi 0,5%. Az ügyleti kamatot az első 5 évben kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére, melyet az ügyfélnek a 60. hónapot követően egyösszegben vissza kell fizetnie. A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 5,7%, a havi induló törlesztőrészlet 41 667 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 167 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj induló összege 45 834 Ft, a havi törlesztő részlet a 61. hónaptól 66 970 Ft, a kezességvállalási díj összege a 61. hónaptól 3 299 Ft, a havonta fizetendő törlesztőrészlet és kezességvállalási díj összege a 61. hónaptól 70 269 Ft, a kölcsön teljes díja (mely tartalmazza az ügyfél által megfizetett kamat, a visszafizetett kamattámogatás és a kezességvállalási díj teljes összegét) 6 822 051 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek, a kezességvállalási díj és a visszafizetendő kamattámogatás összege) 16 822 051 Ft.

(x)

Címkék:
hitel, passzív jövedelem, babaváró támogatás, babaváró, babaváró kölcsön, babaváró hitel, otp alapkezelő, provident zrt,