Rengeteg adósság maradt Terry Black örököseire: otthonuk is odalett

Pénzcentrum2019. szeptember 25. 18:30

Komoly adósság maradt Terry Black gyerekeire: az előadóművész gyógykezelése állítólag az összes tartalékot elvitte, és több mint 10 ezer euróval, 3,3 millió forinttal tartoznak valakinek. Így a házat is el kellett hagyniuk.

Terry Black a halála előtt úgy döntött, visszaköltözik Magyarországra, keresgette a budapesti lakásokat. A gyerekei hallani sem akartak erről, de az előadóművész úgy gondolta, ők már megállnak a saját lábukon, de azért itthonról segíti majd őket. Most azonban kiderült, hogy nagy a baj Münchenben - írja a Kiskegyed, a lapnak pedig Terry Black jó barátja, Hidvégi Tünde nyilatkozott.

Teljesen ledöbbentem, amikor idejöttem, mert kiderült, hogy ha a szomszéd néni nem eteti a gyerekeket, itt halnak éhen. Nagyon nagy bajok vannak itt, mert Terry barátai teljesen magukra hagyták őket. Mindenki szépen nyilatkozgat a tévében, de eddig még senki sem ajánlotta fel a segítségét. Márpedig ki kell mondani, hogy Terry gyógykezelése elvitte az összes pénzüket. Csak adósság maradt a gyerekekre

- mondta Tünde.

Először a nyaralóját kellett Terrynek eladnia, most pedig egy 10000 eurós adósság miatt a gyerekeknek ki kell költözniük a lakásból. Olyannyira komoly a baj, hogy még Terry két kis kedvencét, a kis csivava kutyákat is el kell azonnal ajándékozni, mert tartani nem tudják őket, ha pedig kiköltöznek a lakásból, nem vihetik őket magukkal

- írja a lap. Az is kiderült, hogy Terry állítólag nagyobb összeget adott egyik barátjának, hogy abból majd támogassa a gyerekeket, de ez a barát úgy tesz, mintha erről semmit sem tudn

Címkék:
hitel, adósság, halál, örökség,