Itt a bizonyíték: elindult a roham a magyar bankokba

Pénzcentrum2019. július 1. 16:53

Nem sokkal a július 1-i indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította a szabadon felhasználható Babaváró támogatást. Az első igénylések Veszprém és Zala megyéből érkeztek. Az igénylők 30 év körüliek, és mindkét esetben a maximálisan igényelhető, 10 millió forintot folyósította a hitelintézet.

Az OTP Bank felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy már az igényléskor hozzák magukkal a Babaváró támogatáshoz szükséges társadalombiztosítási jogviszonyról szóló hatósági bizonyítványt, amelyet az illetékes megyeszékhelyen működő egészségbiztosítási pénztári feladatkörben eljáró járási hivatalok adnak ki. Ha a hatósági bizonyítvány nem áll rendelkezésre, akkor a termékről csak tájékoztatást tudnak nyújtani a fiókokban.

Az első két folyósítás Veszprém, illetve Zala megyében történt és az elérhető maximális, 10 millió forintos összeget kapták meg a harminc év körüli házaspárok. A papírtakarékos ügyintézést könnyítette, hogy az ügyfelek szerződéseiket digitális aláírópadon hagyhatták jóvá.

Címkék:
hitel, pénzcentrum.hu, otp, megye, veszprém, babaváró támogatás,