Jó hír a devizahiteleseknek: végéhez közelít a rémálom

MTI2019. április 30. 08:30

Ugyan még mindig kínálnak tendereken százmillió eurós nagyságrendben bedőlt jelzáloghitel-portfóliókat, mindenképp sikertörténet, ahogy Magyarországon a svájcifrank-alapú hitelezést kezelték, és a folyamat a végéhez közelít - nyilatkozta az EOS Faktor Zrt. ügyvezetője, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (Makisz) új elnöke a Magyar Nemzetnek.

Thummerer Péter a lap keddi számában elmondta, szerinte siker, hogy a hitelportfóliók megvételét követően olajozottan és határidőn belül megtörtént az ügyfelek tájékoztatása, és mostanra az átvett portfóliók egy jelentős részében sikerült megoldást találni, legyen szó a tartozás újratárgyalásáról vagy a terhelt ingatlan közös értékesítéséről.

Az EOS Faktor Zrt. egyike volt annak a négy tőkeerős követeléskezelő cégnek, amely sok milliárd forintért vásárolt meg kereskedelmi bankoktól bedőlt jelzáloghiteleket az elmúlt néhány évben.

Thummerer Péter kiemelte, a követeléskezelők - csakúgy, mint a bankok - inkább a megállapodásra törekszenek, semmint a végrehajtásra, ezért fontosnak nevezte az együttműködési szándékot az adósok részéről. Ebben az esetben a követeléskezelők is nyitottak arra, hogy az ügyfél anyagi helyzetének megfelelő, mindenkinek elfogadható megoldást dolgozzanak ki a törlesztésre.

Elmondta azt is, hogy a szövetség szerint a lakossági jelzáloghitel-portfóliók kezelése még most is sok szempontból újszerű helyzet. Ezért azt szeretnék elérni, hogy szülessen egy törvény, amely kifejezetten az iparág működéséről rendelkezik, mivel ennek hiányában most is sok a bizonytalanság.

Címkék:
hitel, devizahitel, adósság, svájci frank, adós, jelzálog, devizahitel károsult,