Rengeteg magyarnak esélye sincs kilábalni a hiteléből

MTI2019. április 11. 08:30

Tíz százalék alá csökkent tavaly a nem teljesítő hitelek aránya a pénzügyi szolgáltatók lakossági portfóliójában, nagyon sok ugyanakkor a három hónapnál régebb óta nem fizető ügyfél - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.

Mintegy 16 százalékkal, 923 milliárd forintra csökkent tavaly a háztartások nem teljesítő kölcsöneinek állománya. Az állomány zsugorodása nyomán érezhetően esett az ilyen hitelek aránya is: december végén 9,8 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 12,5-vel.

Az MNB adatai szerint ugyanakkor a nem teljesítő állomány döntő részét változatlanul a 90 napon túli elmaradásban lévő hitelek adják: a mennyiségük ugyan dinamikusan esett - 18,9 százalékkal, 684 milliárd forintra -, de a teljes portfólióhoz viszonyított arányuk még így is 7,3 százalék volt az év végén. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a három hónapnál régebben nem fizető adósoknál már viszonylag kicsi az esélye annak, hogy utolérik magukat, és ismét rendben törlesztik a hitelüket. 

Az ingatlan fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél hasonló a helyzet, mint a teljes lakossági piacon: itt a nem teljesítő hitelek aránya 9,6 százalékot ért el tavaly decemberben.

A napilap cikke arra is kitér, hogy tavaly 6227, jelzáloghitel fedezeteként szolgáló lakóingatlant értékesítettek a kölcsön nem fizetése miatt Magyarországon, 42,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Jelentősen nőtt ugyanakkor a hitelintézetek által kényszerértékesített lakóingatlanok száma és aránya: a 2785 lakás a teljes mennyiség 44,7 százalékát adta 2018-ban, miközben a megelőző évben a bankok által eladott 2318 lakóingatlan 21,3 százalékos arányt képviselt.

Címkék:
hitel, adósság, hitelállomány, portfolio, adósságcsapda, adósságállomány,