Kész, vége! Már csak ez mentheti meg Bíró Icát a kilakoltatástól

Pénzcentrum2019. március 26. 10:28

Mint ismeretes Bíró Icára hamarosan kilakoltatás vár. A fitneszdíva pedig minden létező fórumon védekezik, és igyekszik mindenét pénzzé tenni. Most az ATV műsorában beszélt éppen folyó ügyéről, és arról, hogy a május 3-ra tervezett kilakoltatástól, még egy éppen tartó vizsgálat megmentheti.

Azt sem tudtam, hogy mi az a svájci frank, ezt hozzáteszem

- mondta el Bíró Ica az ATV, Jakupcsek Plusz műsorában, ahol devizahiteles kálváriájáról beszélt. Mint ismeretes a fitneszdíva még 2005 magasságában vett fel svájci frank alapú hitelt két lepukkant ingatlanra, hogy ott létrehozhassa szépségközpontját. Bíró Ica elmondás szerint, ő csak egy olyna hitelt akart, aminek a törlesztőit fizetni tudja.

A törlesztés néhány évig rendben is ment, utána azonban elszálltak a törlesztő részletek, amit Bíró Ica már nem tudott fizetni. Ekkor indult meg a lavina. Az ügy most ott tart, hogy igazából már egyetlen, az üggyel kapcsolatos ingatlan sincs Bíró Ica nevén, és a házból, ahol most él, május 3-al kilakoltatják.

A metal lady elmondása szerint azonban ügyével kapcsolatban tart még egy vizsgálat, ami megmentheti a kilakoltatástól. Igazából már csak ebben bízhat. A fitneszdíva úgy fogalmazott, hogy "az igazságnak előbb-utóbb győznie kell".

Nem lesz könnyű menet

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon. Ez a szám alig marad el az egy évvel korában regisztrált - rekordot jelentő - 3636 kilakoltatástól - írta nemrég a 24.hu.

Ráadásul tavaly egy hónappal meghosszabbították a téli kilakoltatási moratóriumot, így nem áprilistól hanem májustól lehetett ismét családokat az utcára tenni. Vagyis egy hónappal kevesebb idő alatt jött össze a több mint háromezer kilakoltatás, mint 2017-ben. A testület nyilvántartása alapján 2018-ban

  • lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt 1928,
  • lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 743,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során 318,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 204,
  • bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően pedig 19 kilakoltatás történt.

Az adatokból az is kiderült, hogy a háttérben többnyire a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelenné válása állt. Ezt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke is megerősítette, ám hozzátette azt is, összességében ezek száma azért némi csökkenést mutat. Az elnök szerint ugyanakkor az adatok magukba foglalják azokat az ingatlankiürítéseket is, amelyek nem lakóingatlanok, hanem például üzlethelyiségek voltak, így az nem jelenthető ki, hogy a több mint 3200 kilakoltatással ennyi család került volna az utcára tavaly. De hozzátette,

kilakoltatásból egy is sok, főként ha a kiskorú gyermekek is vannak a családban.

Számolj utána Te is a hitelednek!

Ha már fizetjük egy ideje a felvett hitelt, érdemes időről időre körülnézni a piacon, hogy van-e olcsóbb, alacsonyabb kamatozású kölcsön, amivel kiválthatjuk a meglévőt. Az adósságrendezés módszerével hatékonyan csökkenthetjük törlesztőrészletünket, sőt, akár több hitelt - például hitelkártya-tartozást és folyószámlahitelt - rendezhetünk egyetlen kedvezőbb adósságrendező kölcsönnel.

Egy kölcsön felvétele nem játék és nem lehet elhamarkodott a választás. Adjunk magunknak kellő időt, hogy a legjobb döntés szülessen, hiszen azonos hitelösszeg mellett két ajánlat között több tíz- akár százezer forintos különbségek is lehetnek.

A hitelek, hitelkártyák összehasonlítása ma már gyors és egyszerű egy kalkulátor segítségével. Ha hitelre van szükségünk, bátran használjuk ezeket a legkedvezőbb lehetőségek felkutatásához.

Címkék:
hitel, pénzcentrum.hu, devizahitel, törlesztőrészlet, kilakoltatási moratórium, bíró ica, devizahitel károsult, bedőlt hitel, törleszők, adósságrendező, kilakoltatás 2019,