Kiderült: még 3 gyerek kell a kamatmentes hitel tartozásának elengedéséhez

Portfolio2019. február 13. 17:35

A 2019. július 1-jéig már meglévő gyermekek figyelembe vétele nélkül kell számítani a kettő, illetve három gyermeket az új kamatmentes hitel fennálló tőketartozása 30%-ának, illetve 100%-ának kormány általi elengedéséhez - tájékoztatta a Portfolio-t az EMMI.

Pontosította Novák Katalin államtitkárnak az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott félreérthető mondatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma - írja a Portfolio. Munkatársuk elmondta:

nem felel meg a valóságnak, hogy akinek már van két gyermeke, az 2019. július 1-je után születendő harmadik gyermekének köszönhetően a teljes, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosult lenne, a három gyermek számolását ugyanis 2019. július 1-je után kell indítani.

Ezzel tehát már több korlátozó hatású intézkedés is napvilágra került az új hitellel kapcsolatban vasárnap óta: 

  • Szankcionálja a kormány, ha nem születik gyerek: 5 éven belül meg kell születnie egy gyereknek ahhoz, hogy a kamatmentes hitel ne váljon piaci kamatozásúvá (bármit is jelentsen ez, hiszen a hitel típusa egyelőre nem ismert), és ne kelljen visszafizetni az első 5 év kamattámogatását is (ennek összege 5%-os kamattámogatás, 10 milliós összeg és 20 év futamidő esetén számításaink szerint közel 2,2 millió forint),
  • nem lehet figyelembe venni a tartozás-elengedés során a már meglévő gyerekeket, tehát még legalább két gyereket kell szülni 2019. július 1-je után ahhoz, hogy az aktuális tartozás 30%-át, és hármat, hogy a 100%-át elengedjék,
  • a kamatmentes egyébként hitelt azok kapják meg, akik 3 éves munkaviszonnyal rendelkező első házasok (ebbe a munkaviszonyba a felsőoktatási tanulmány ideje és a gyes/gyed is beleszámít).

 

Címkék:
hitel, Orbán, ingyenhitel, csok, családtámogatás, orbán csomag,