Már több tízezer család vette igénybe a CSOK-ot

Pénzcentrum/MTI2018. február 7. 09:30

Az állami támogatást igénylő családok közül minden ötödik a tízmillió forintos, három- vagy többgyermekeseknek járó támogatást kapta meg az elmúlt két évben.

A Magyar Idők szerdai száma szerint a hivatalos adatok alapján tavaly mintegy harmincezer igénylést fogadtak be a bankok a CSOK-ra (családi otthonteremtési kedvezmény), ezzel a támogatás bevezetése óta már 66 ezer családot segítettek az állami milliók. A február közepétől várható újabb könnyítésekkel idén még tovább emelkedhet a támogatott családok száma.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint a CSOK bevezetése óta eltelt két és fél év alatt mintegy 66 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 184 milliárd forint támogatást fizettek ki. Az adatok azt mutatják, hogy a támogatás népszerűsége fokozatosan nő: míg a bevezetése után, 2015 második fél évében 10 400 család kérelmét fogadták el, 2016-ban már csaknem 26 ezren, tavaly pedig összesen mintegy 30 ezren kapták meg a támogatást.

A tárca közlése szerint az otthonteremtési program kibővítése, 2016. január 1-je óta a befogadott igénylések 65 százaléka használt lakás vásárlására, majdnem harmada új lakás vásárlására vagy építésére szólt, a bővítésekre kért támogatások aránya pedig 2-3 százalékot ért el. Az új otthonok magasabb ára és az azokra kapható, jelentősen több támogatás miatt a befogadott kérelmek összege éppen fordítottan alakult, a támogatási összeg 68 százalékát azok kapták, akik új lakás vásárlására vagy építésére fordították a CSOK-ot.

Az előző évinél jóval többen kapták meg a kiemelt összegű, tízmillió forintos, három- vagy többgyermekes családoknak elérhető otthonteremtési kedvezményt. Míg 2016-ban 4800, addig tavaly már 6500 családnak folyósították a támogatásnak ezt a formáját, így eddig összesen 11 300 nagycsalád új otthonhoz jutását támogatták.

Címkék:
állami támogatás, csok, nemzetgazdasági minisztérium,