Tovább gyűrűzik a Quaestor-ügy: nem fizetnek ki mindenkit

Pénzcentrum2017. november 23. 10:00

A Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásárló kisbefektetők nem részesülnek azonos mértékben kártérítésben. Sokan vannak ugyanis, akik csak futnak a pénzük után, míg másokat teljes mértékben kártalanítanak - írja a HVG.

Fordulat állt be a Quaestor-cég, a Quaestor Pénzügyi és Tanácsadó Zrt. felszámolásában, a lap értesülése szerint ugyanis a cégtől fiktív értékpapírt vásároló befektetőket száz százalékban ki tudják fizetni,megelőzve például az adóköveteléseket. Erre összesen 9 milliárd forint jut, amiből 7 milliárdot kapnak a befektetők, kettőt pedig a Befektető-védelmi Alap, illetve a Kárrendezési Alap, amelyek esetenként ezeket az ügyfeleket is kártalanították.

Rosszul járnak azonban nagyjából kétszázan, akik a speciális, Quaestor-törvény szerinti kártalanítást választották.

Miközben ők ugyanis rendszerint nem kaptak teljes kielégítést, hitelezői jogosítványaik a felszámolásban az alapra szálltak át. A tényleges fizetésekre azonban várniuk kell, ezeket ugyanis legkorábban 2018 tavaszán kezdik majd meg teljesíteni.

Sajátos befektetői körről van itt szó, hiszen a Quaestor-csoport 2015. tavaszi bedőlésekor körülbelül félezer olyan befektető ragadt be, akik a semmilyen pénzügyi jogosítvánnyal nem rendelkező központi holdingtól vásároltak úgynevezett opciós kötvényt. Értékpapírszámlát azonban nem nyitottak nekik, a velük kötött opciós szerződésben pedig vagy egy kreált értékpapír-azonosítót adtak meg, vagy egy olyan kötvénysorozatét, ami már rég kifutott. Ők azok, akiknél a bírósági döntés előfeltétele volt annak, hogy részt vehessenek a speciális kártalanításban, amiről most azonban kiderült, hogy aki elfogadta azt, annak bizony hátrányos volt.

Címkék:
hitel, pénzcentrum.hu, csalás, quaestor, károsult, questor, questor-ügy, károsultak,