Egy magyar digitális bank lett az év pénzintézete (x)

Pénzcentrum2017. október 23. 05:00

A Figyelő TOP 200 "Az év pénzintézete" díját kapta ...

A GRÁNIT Bank kapta a Figyelő TOP 200 "Az év pénzintézete" díját. A díjat a GRÁNIT bank az öttagú szakmai zsűri indoklása szerint elsősorban a kis- és középvállalatok hitelezésében és a digitális bankszolgáltatások fejlesztésében nyújtott teljesítménye alapján érdemelte ki.

A GRÁNIT Bank kapta az év pénzintézete elismerést a magyar pénzügyi szféra vállalatai közül a legjobbakat egy évtizede díjazó Figyelő TOP 200 idei rendezvényén. A díj odaítélésénél fontos szempont volt, hogy mely pénzintézet ért el kimagasló eredményt a munkahelyteremtésben és a foglalkoztatásban kulcsszerepet játszó kis- és középvállalatok hitelezésében, továbbá mely pénzintézet tett sokat a digitális ügyfélszolgálati csatornák fejlesztéséért.

A zsűri indoklása szerint a díjat a GRÁNIT Bank többek között azzal érdemelte ki, hogy a hitelállományának zömét elsősorban a kis- és közepes cégeknek nyújtott kölcsönök teszik ki. A bank teljesítményével kapcsolatban kiemelték, hogy a hitelintézet a szektor átlagához képest nagy növekedési potenciállal rendelkezik, ugyanakkor az erős ütemű növekedés mellett a nem teljesítő hitelek arányát rendkívül alacsony szinten tudja tartani.

A szakmai zsűri elismerését váltották ki azok az innovatív - és a bank költséghatékony működését is szolgáló - fejlesztések, amelyek a bank ügyfeleinek mind jobb és kényelmesebb kiszolgálását hívatottak biztosítani. 2016-ban Európában elsőként a GRÁNIT Bank vezette be - a Mastercarddal közös projekt keretében - a bankkártya digitalizálásán alapuló MDES alapú mobilfizetést, a GRÁNIT Payt, 2017-ben pedig elsőként nyitott videós ügyfélazonosítással és elektronikus aláírással lakossági bankszámlát, elindítva ezzel a Videóbankon keresztül történő teljes körű online számlanyitást.

A GRÁNIT Bank 2017-ben is folytatja a növekedést és a digitális üzleti modell megvalósítását. Az első kilenc hónapban a Bank mérlegfőösszege meghaladta a 286 Mrd Ft-ot, és 773 M Ft adózás előtti eredményt ért el. A bank problémamentes eszközállománya 99,8% feletti, eszközarányos költségmutatója (működési költség/mérlegfőösszeg) pedig 0,9 százalékos, ami lényegesen kedvezőbb a bankrendszer 1,8 százalékos átlagánál.

Háttér

A GRÁNIT Bank 2010-es alapításától kezdve digitális modellt valósít meg a lakossági üzletágban. Ennek keretében minden évben újabb és újabb innovatív szolgáltatásokkal igyekszik a lakossági ügyfelek számára egyértelművé tenni, hogy a bankolás egyszerre lehet kényelmes, gyors és költséghatékony.

A GRÁNIT VideóBank 2012-es bevezetésekor az ország első, a világon bárhonnan elérhető videós ügyfélszolgálata volt, PC-n és mobileszközön egyaránt. Tavaly ősszel pedig a bank Európában piacelsőként vezette be az újgenerációs, a Mastercard technológiáján alapuló banki mobiltárcát, a GRÁNIT Pay-t, amely a GRÁNIT Bank mobilapplikációjában érhető el. Az alkalmazással a hagyományos bankkártya pillanatok alatt a mobiltelefonra telepíthető, és ezt követően az érintőkártya képes elfogadóhelyeken bárhol a világon lehet bankkártya nélkül, a mobiltelefonnal fizetni.

A Bank mobilalkalmazása emellett számos ingyenes kényelmi és biztonsági megoldást tartalmaz, többek között a GRÁNIT Lock-ot, amellyel az ügyfél a bankkártyáját bármilyen visszaélés megakadályozására egy kattintással zárolhatja, de a feloldása is ennyire egyszerű; sőt a kártyalimit módosításához is csak egy kattintás szükséges.

A GRÁNIT Bank célja, hogy olyan vezető középbank legyen Magyarországon, amely a legmodernebb online banki megoldásokat és digitális csatornákat kínálja ügyfeleinek, annak érdekében, hogy kimagasló ügyfélélményt biztosítson kényelem, költséghatékonyság, biztonság és gyorsaság tekintetében, hatékony működés mellett. A Figyelő TOP200 "Az év pénzintézete" díj elnyerése annak elismerése, hogy a hitelintézet jó úton jár a fenti célok megvalósításában.

(x)

Címkék:
kkv, hitelezés, gránit bank,