Ötmillióval kevesebb lehet a lakáshiteled: csak ennyi kell hozzá

Pénzcentrum2017. június 29. 13:30

Milliókat lehet spórolni azzal, ha alaposan utánajárunk a lakáshiteleknek, és a számunkra ideális konstrukciót választjuk. Egy friss elemzésből kiderült, melyek a legnépszerűbbek most a piacon.

Továbbra is lendületes emelkedést mutat a magyarországi lakáshitelpiac, az új igénylők pedig egyre nagyobb számban választják a több évig - akár a futamidő végéig - fix törlesztésű lakáshiteleket. A BankRáció.hu adatai szerint az idén - január és június közepe között - 65 százalékkal nőtt éves összevetésben a lakáshitelek iránt érdeklődők száma. Az lakáshitel-kalkulációkat végző érdeklődők többsége a 10-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshiteleket is megnézi, ami azt mutatja, hogy fontos számukra a kiszámíthatóság. Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője szerint a lakáshitelpiac növekedése több dolognak köszönhető.

A válság éveiben és az azt megelőző időszakhoz képest sokkal alacsonyabbak a kamatok, a nettó fizetések emelkedése miatt pedig sok háztartás pénzügyi mozgástere jelentősen bővült. Mindemellett azért óvatosak is, ezt mutatja, hogy a 10-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek egyre nagyobb teret nyernek"

- fogalmazott a szakember, aki ismertette a legfrissebb elemzésüket, amely a bankok 10, 15 és 20 éves futamidejű, végig fix törlesztőrészletű lakáshitelét vetette össze a június közepén érvényes feltételek alapján.

Az elemzés szerint a 10 éves futamidejű lakáshitelek közül a legkedvezőbbek havi törlesztője 102-105 ezer forint, a visszafizetendő összeg pedig 12,2-13 millió forintra rúg. A 15 éveseknél 80-82 ezer forintra jön ki a havi törlesztés, a teljes összeg pedig 14,5-15 millió forint. A 20 éveseknél a havi kiadás fixen 66-69 ezer forint, összesen pedig 16-17 millió forintot kell a banknál hagyni.

APénzcentrum kalkulátorán végeztünk egy gyors számítást, jelenleg mely konstrukciók tűnnek a legjobbnak a piacon. Ha 10 millió forintot veszünk fel 10 éves futamidőre, akkor a K&H üzleti feltételű forint lakáshitel - induló díjakkal az egyik legkedvezőbb, a havi törlesztő ugyanis 94 043 forint, 2,65 százalék a THM, és a teljes visszafizetendő összeg 11 375 725 forint. Az MKB Kamatkövető Forint Lakáshhitel - Kiemelt Plusz kondíciók is jó ajánlat, 95 215 forintos törlesztővel, 2,84 százalékos THM-mel, és 11 479 743 forintot kell visszafizetni a banknak. Az UniCredit lakáshitel konstrukciója szintén figyelemreméltó: 96 291 forintos a törlesztő, 2,96 százalékos a THM, és 11 545 481 forint a visszafizetendő összeg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bár a 10 éves lakáshiteleknél magasabb a havi összeg, de összességében kevesebb kamatot kell fizetni, így a visszafizetendő összeg is jóval alacsonyabb.

Gergely Péter szerint körültekintően, a családi költségvetésnek megfelelően kell futamidőt és hitelösszeget választania az igénylőknek, mert a lakáshitel hosszú távú elköteleződést jelent. Nem szabad túlfeszíteni a családi kasszát. Bár a jogszabályok sem engedik, hogy a nettó jövedelem felénél több menjen hiteltörlesztésre, a szakember azt javasolja, hogy inkább a bevételek 30-40 százalékáig érdemes eladósodni. Azt is hozzátette, hogy nagyon sok esetben a lakáshiteleket 1-5 évvel a futamidő lejárta előtt visszafizetik, például a családi helyzet megváltozása miatt, legyen az örökség vagy gyermekek születése miatti lakáseladás, költözés, esetleg egy új hitel igénylése.

{{BANKRACIOBANNER_LAKAS}}

Akár 10, akár 15 vagy 20 éves futamidejű lakáshitelről van szó, a legfontosabb, hogy az összes bank ajánlatát át kell nézni online hitelkalkulátorok segítségével, mert a különbségek jelentősek. Az elemzésében szereplő 10, 15 és 20 éves lakáshitelek között vannak, amelyek a legkedvezőbbekhez képest akár 4-5 millió forinttal nagyobb kiadást eredményeznek az igénylők számára. Gergely Péter szerint a lakáshitel-piacon folytatódhat a növekedés, amelynek motorja a több évig, akár a futamidő végéig fix törlesztésű, az igénylők számára biztonságot és kiszámíthatóságot jelentő lakáshitelek iránti kereslet lesz.

Címkék:
hitel, lakáshitel, bankráció, törlesztőrészlet,