Banki elszámolás: százötvenezer adós tett panaszt

MTI2016. március 25. 09:06

A múlt év végéig több mint százötvenezer panaszt nyújtottak be az ügyfelek a bankokhoz és a lízingcégekhez az elszámolások miatt. A hiteladósok fellépése sokszor nem vezetett eredményre, ezért az érintettek egytizede békéltető testület elé vitte ügyét - írja pénteki számában a Magyar Idők.

Kardos-Nagy Tünde, a Pénzügyi Békéltető Testület szóvivője a lapnak elmondta, hogy március közepéig 16 ezer ügy futott be hozzájuk. Az esetek döntő többségében az ügyfelek amiatt fordultak a testülethez, mert megítélésük szerint a hitelintézet, a pénzügyi szolgáltató helytelenül számolt el velük.

A szóvivő közölte, a testület az ügyek legtöbbjét megvizsgálta és lezárta, a beadványok majdnem kilencven százalékában már megszületett a határozat. Százhúsz esetben egyezség jött létre a bank és az ügyfél között, 260 alkalommal pedig a pénzügyi intézményt kötelezte bizonyos lépésekre a békéltető testület. Hozzátette: az eljárások legnagyobb része, 13 700 ügy megszűnt, mert a felek nem tettek eleget a hiánypótlási felhívásnak. Több elszámolási eljárás folytatódni fog még, a békéltető testület döntését ugyanis bíróság előtt támadhatják meg az érintettek. Az ítélkező fórumok elé eddig 1700 ügy került.

Címkék:
hitel, elszámolás, békéltető testület, panasz,