Már az első nap több százan igényelték az új személyit

MTI2016. január 4. 15:30

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány.

Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az állampolgárok az okmányirodákban, a kormányablakokban. Az első ilyen okmányt nem sokkal reggel nyolc óra után igényelték, délelőtt tíz óráig pedig mintegy ezernyolcszázat regisztráltak az országban. Az új személyazonosító igazolványokat nyolc nap alatt készítik el - közölték, hozzátéve, hogy eddig húsz nap volt a határidő.

Az új okmányról leolvashatók majd a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is. A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével.A tárolóelemhez kapcsolódó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés elterjedését célzó, a jövő év elejétől lépcsőzetesen bevezetendő szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe - olvasható a közleményben.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.

Címkék:
hitel, ügyintézés, okmány, okmányiroda, személyi igazolvány,