Brutálisan elszállhat a törlesztő: ez áll mögötte

Magyar Nemzet2015. december 14. 09:01

Akár negyedével is megugorhat egyes autóhitelesek törlesztőrészlete, ráadásul a futamidő is sokkal hosszabb lesz az eredetinél - írja a Magyar Nemzet.

A forintosítás után 20 százalékkal növekedhet a törlesztője, ráadásul a futamidő is három évvel meghosszabbodik egy panaszos autóhitelesnek. Ugyan annál a banknál egy másik adós is hasonlóra panaszkodik: a törlesztője 25 százalékkal emelkedik, a futamidő pedig 4 évvel lesz hosszabb. Azt persze érdemes tudniuk, hogy nem kötelező a forintosítást elfogadniuk, illetve akár különmegállapodást is köthetnek a bankkal.

Hogy kerülhettek ekkora bajba?

A törlesztőrészlet elsősorban azoknak az adósoknak ugrott meg, akik úgynevezett ballon konstrukciót választották. Ez azt jelenti, hogy a havi fizetendő nem nőtt meg az árfolyammozgás miatt, hanem a többletet felhalmozták, ami a futamidőt növelte meg.

A forintosítás szabályai szerint azonban a felhalmozott többletet mostantól nem a futamidő végén kell megfizetni, így nőhet meg a törlesztő.

A futamidő azért tolódhat ki (az eredeti futamidőhöz képest), mert a havi fizetendő nem emelkedhet a végtelenségig a szabályok szerint, ha mégis 25 százaléknál magasabb lenne a részlet, akkor ehelyett a futamidő tolódik ki.

Címkék:
hitel, devizahitel, autóhitel,