Sejtelmesen beszélt Tarlós a dugódíjról

Portfolio2015. december 4. 15:32

Tarlós István, Budapest főpolgármestere az immár szokásosnak tekinthető pénteki sajtótájékoztatóján nem tért ki a 2016-ban valamikor bevezetésre kerülő dugódíjra, így sem annak mértéke, sem területi hatályára nem került szóba.

A főpolgármester újságírói kérdésre elmondta, nem igazak azok a sajtóértesülések, amik szerint már a város határának átlépéséért, illetve az azon belüli - személyautóval történő - közlekedésért is kell majd egy mintegy 3-5 ezer forintos éves díjat fizetni, míg a továbbra sem tisztázott területű belső zóna használatáért további, legalább hasonló nagyságrendű díjat számítanának fel.

Nem született tehát semmilyen döntés sem a dugódíj mértékéről, sem a területi hatályáról, annál is inkább, mert létezik egy erre vonatkozó törvényi tiltás. Mint azt Tarlós István elmondta, volt egy NGM államtitkári kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy tegyen lépéseket a tiltó jogszabály megszüntetésének kezdeményezésére, de ő ezt nem fogja megtenni.

Címkék:
utazás, Budapest, dugódíj,