Eddig égés a magáncsőd: mégsem szabadulunk 5 év alatt?

Pénzcentrum2015. október 15. 15:04

Az előzetes tervek szerint 20 ezer magyar családnak is segíthet a magáncsőd. Eddig viszont még 100-an sem igényelték a csődvédelmet. Ugyan még a kiegészítő rendeletek sem jelentek meg maradéktalanul, már a törvényt is módosította az országgyűlés, így az eredeti 5 év helyett hosszabb időt is kaphatnak az adósok a tartozás kifizetésére, az adósság egy része viszont ugyanúgy elengedésre kerül.

Kevesebb mint 100 család lépett be a magáncsőd rendszerébe és a további érdeklődők száma is mindössze 500 körül alakul annak ellenére, hogy az előzetes becslések szerint 20 ezer családnak segíthetne kikerülni az adósságspirálból. Az igényt egyébként szeptember 1-e óta nyújthatják be a bajba jutottak, de a törvényhez 17 kiegészítő rendelet egy része még mindig nem készült el, ráadásul a héten a törvény is módosult:

az első ütemben kezdeményezhető adósságrendezési eljárások (volt devizahitelesek) határidejét 2016. március 1-ig kitolta a módosítás.

Milyen módosítások voltak még a törvényben?

Egyértelművé tették, hogy csak magánszemélyek élhetnek a magáncsőddel, ez ugyanis az eredeti szövegben nem volt teljesen egyértelmű. Az igénylést ezentúl a főhitelezőnél és a Csődvédelmi Szolgálatnál egyaránt kérhetjük, ezzel terhet vehetünk le a bank válláról, így a folyamat is felgyorsulhat. Ez aztért lényeges, mert Harrach Péter a Kossuth rádióban ezt mondta:

A bankok "csak mérsékelten érdekeltek" a családi csődvédelmi programban való részvételben, és egy részük megpróbálja elhárítani a náluk jelentkező ügyfeleket.


Jelzáloghiteleknél a hitelező megtérülését nem a csődvédelem ideje alatt (5+2 év), hanem a korábbi futamidő alatt kell biztosítani. Ezáltal a csődvédelem ideje alatt alacsonyabb lehet a törlesztőrészlet. Felmondott szerződés esetén is ehhez igazíthatják a főhitelező megtérülését.

Ez egyébként azt jelenti, hogy nem biztos, hogy az adós minden tartozásától megszabadul 5 év után, sőt, egy 10-15 év hátralévő futamidejű (vagy hosszabb) jelzáloghitel esetén szinte biztos, hogy a tartozásokat a hitel lejáratáig törleszthetjük.

Ugyanakkor azt meg kell jegyezni, hogy a lakás eredeti fogalmi értéke feletti főhitelezői tartzást a korábbiakhoz hasonlóan el fogják engedni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem a magáncsőd az egyetlen megoldás

Ha probléma van az adósságaink törlesztésével, akkor először érdemes a bankunkhoz fordulni, mivel a hitelünk átstruktúrálásával átmenetileg, vagy a kölcsön lejáratáig alacsonyabb lehet a törlesztőnk, cserébe viszont növekedhet a futamidő. Amennyiben többféle tartozásunk is van (pl: közüzemi, hitel stb.), akkor a bank hitelkiváltást is felajánlhat, ez sokszor kedvező kamatozású hitelt takar. Az előbbi esetekben mindenképp a bankunkat érdemes keresni, mivel akár egyedi ajánlatot is kaphatunk, ami kifejezetten a mi élethelyzetünkre szabott.

A magáncsőd alapvetően egy bizonyos jövedelemszint felett jelent kiutat az adósságspirálból. Ezt a szintet a mostani módosítás csökkentette, azonban előfordulhat, hogy még így is kevesebb a jövedelmünk, mint amivel be tudunk lépni a csődvédelembe. Ebben az esetben jelenthet megoldást a Nemzeti Eszközkezelő (NET). Amennyiben a NET-hez fordulunk, a lakásunkat megveszi az eszközkezelő, amit ezután kedvezmányes áron "visszabérelhetünk" ezután. Akinek nem fontos, hogy saját lakásban lakjon, annak is jó megoldás lehet a NET, hoszen ezzel a magáncsődnél 5 événél hamarabb is megszabadulhat az adósságaitól.

Címkék:
hitel, magáncsőd, harrach péter, családi csődvédelmi szolgálat, adósságspirál,