Még mindig sokat fizethetnek a devizahitelesek

Portfolio2015. június 15. 19:36

A Portfolio becslése szerint átlagosan 6 százalékos kamatot fizet kezelési költséggel együtt egy átlagos ex-devizahiteles, akinek forintosították a jelzáloghitelét. Sokan biztosan azt gondolják, hogy az árfolyamkockázatok eltűnésének köszönhetően most már tényleg csak a meglévő tőketartozást kell visszafizetni, ez persze nem igaz a kamatok miatt.

Egy átlagosnak mondható annuitásos, 10 éves hátralévő futamidejű, 6 százalékos kamat plusz kezelési költséggel rendelkező, 5 millió forintos forintosított lakáshitelen mutatjuk a helyzetet. Ha nem változna a Bubor (budapesti bankközi kamatláb) és a kamatfelár, akkor a futamidő végéig 55 ezer forintos havi törlesztőrészletet fizetne az ügyfél. Persze a Bubor 3 havonta, a kamatfelár pedig 3,4 vagy 5 évente megváltozhat, ezért ez csak egy feltételezett szituáció a jelenlegi feltételek alapján.

Az első grafikon azt mutatja, hogy kezdetben az 55 ezer forintos törlesztőrészletnek csak az 55 százaléka (kb. 30 ezer forint) megy tőketörlesztésre, a maradék 45 százalék pedig kamattörlesztésre. Ez annuitásos hitel esetén normális, hiszen a kamatfizetés mindig az aktuális tőketartozás alapján a kamat plusz kezelési költség arányában történik.

Ezért állandó törlesztőrészlet mellett a kamat aránya csak fokozatosan csökken.


A második ábra azt is megmutatja, egy adott időpontig összesen mekkora törlesztést fizetett az ügyfél, és az mire ment. A hátralévő futamidő felénél, vagyis 5 év múlva ott fog tartani az ügyfél, hogy az addigi (forintosítás utáni!) törlesztésének a 64 százaléka ment csak tőketörlesztésre, 36 százaléka viszont kamattörlesztésre. A második 5 évben persze ennek épp az ellenkezője lesz igaz.

Összességében az 5 millió forint helyett 6,7 millió forintnyi törlesztőrészletet fog befizetni az adós, pedig (most már) nem devizahitelről van szó. Ebből 1,7 millió forint a kamat és a kezelési költség.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
hitel, devizahitel, elszámolás,