Tényleg csak ennyi jár vissza a devizahiteleseknek?

Pénzcentrum2015. március 16. 09:31

Egyre több devizahiteles ügyfél kapja meg az elszámolási értesítőjét, de sokan nem elégedettek a visszajáró összeggel. A Délmagyar.hu megkérdezte az olvasóit, hogy mennyi pénzt kapnak vissza. De mégis mi alapján jár vissza a pénz?

A pénzintézetek március elseje óta küldik az árfolyamrés és a tisztességtelen kamatemelés visszatérítéséről szóló leveleket, így a regionális lapnak 200 olvasó levele érkezett arról, hogy mennyi visszatérítést akapnak a bankjuktól.

Svájcifrank-hiteles barátnőmnek a még meglevő hitelébe 210 ezret számoltak be, 4 és fél millió volt az induló kölcsön összege. Mi 500 ezret kaptunk vissza, eredetileg 3 és fél milliós volt a hitel. Úgy látszik, a devizahiteles-mentésben nem kell nagy dolgokra számítani

- írta a felhívásra az egyik olvasó.

Egy autós arról számolt be, hogy az Erste Banknál 2006-ban felvett, időközben már visszafizetett 3 millió forintos autóhitel után 380 ezer forintot "vehetett fel" a bankfiókban. A számok azt mutatják, hogy 5 és 15 százalék közötti összeget kapnak vissza az elszámolással. Ez lényegesen kevesebb, mint a kormány által beharangozott összeg. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője többször elmondta, egy átlag devizahiteles esetében 25 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek és a kamatok, de olyan is lehet, akinél ez eléri a 30 százalékot.

Ennyi jár vissza a jegybank szerint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a visszajáró összeg nagy mértékben eltérhet az átlagtól, mivel minden szerződés egyedi.

A meglévő devizahitel-szerződések 40 százaléka esetében 25 százaléknál is nagyobb mértékben csökkenhet a devizahitelesek tőketartozása, 20 százaléknál kisebb mértékben pedig a 47 százalékuk esetében csökken majd.

A visszajáró összeget az alábbi öt tényező befolyásolja:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • A hitel felvételének időpontja
  • A hitel futamideje
  • A felvett összeg
  • Az árfolyamrés mértéke
  • Az egyoldalú kamatemelés mértéke és időpontja (amennyiben volt ilyen)
Te mennyit kapsz vissza a bankodtól?

Az elszámolás témájában az elszamolas@penzcentrum.hu e-mail címre várjuk az olvasói leveleket. Írd meg te is, hogy mennyit kaptál vissza, erre számítottál-e és, mennyire vagy elégedett a visszatérítés mértékével.

 

Címkék:
hitel, devizahitel, elszámolás, forintosítás,