Ennyivel kompenzálják az autólízingeseket

MTI2015. január 20. 10:03

A lízingkonstrukcióknál a következő hónapokban várható elszámolás szerződésenként körülbelül 10 százalékos kompenzációt eredményez majd, ami ellensúlyozhatja a svájci frank árfolyamának mostani, jelentős emelkedését - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

Rámutatott: 250 ezer szerződést, 300 milliárd forintos állományt érint a svájci frank árfolyamának emelkedése. Az érintett szerződések értéke átlagosan 1,2 millió forintot tesz ki, körülbelül negyedük 2015 végéig kifut, mintegy 30 százalékuk pedig 2016 végéig zárul le.

A Magyar Lízingszövetség arra kéri a svájci frank drágulása miatt esetlegesen fizetési nehézségekkel szembesülőket, hogy egyeztessenek a lízingcégekkel, amelyek megoldást igyekeznek nyújtani a felmerülő problémákra - tette hozzá.

Tagvállalataink több megoldást is nyújtanak ilyen esetekre, különféle fizetési könnyítésekkel, például átütemezéssel, futamidő-hosszabbítással orvosolható az átmeneti fizetési nehézség

- emelte ki a főtitkár.

Lévai Gábor végezetül hangsúlyozta: a lízingcégek felhívják a figyelmet arra, a finanszírozók elemi érdeke az, hogy az ügyfelek teljesíteni tudják fizetési kötelezettségeiket.

Címkék:
hitel, devizahitel, autóhitel, autólízing,