Akár 1,5 milliós tartozást is elengednek a bankok és a közműcégek déli szomszédainknál

Pénzcentrum/MTI2015. január 16. 10:52

Horvátországban a kormány döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben - jelentette be a csütörtöki kormányülés után Milanka Opacic jóléti és ifjúsági miniszter.

A miniszter szerint ez "óriási lehetőség", "új kezdet" körülbelül 60 ezer állampolgár számára. Mint mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az állampolgárok, akiknek számláját a bank már több mint egy éve zárolta. Legtöbbjük önhibáján kívül, a tartós gazdasági válság következtében adósodott el - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy ez önként vállalt megállapodás, amelyet hat bank, három telefontársaság, négy nagyváros, valamint közműszolgáltató vállalatok írtak alá.

Figyelmeztetett, hogy egyszeri adósságleírásról van szó, és

akiknek elengedik a tartozásait, azok nem vehetnek fel hitelt, és nem meríthetik le teljesen bankszámlájukat.

A feltételeket a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárok igényeihez szabták: azoknak engedik el a tartozásait, akik szociális juttatásból vagy rokkantsági ellátásból élnek, valamint akiknek az utolsó három hónapban a bevétele nem haladta meg a havi 2500 kunát (100 ezer forintot), és nincsenek megtakarításaik vagy vagyonuk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kérvényeket a szociális intézményekben április 2-tól lehet benyújtani. 10 ezer kunáig a bankok írják le a tartozást, 25 ezer kunáig pedig azok a vállalatok, amelyek többségében állami tulajdonban vannak (víz- és elektromos művek, közműszolgáltató vállalatok).

Címkék:
hitel, tartozás, horvátország,