Népszerű lehet jövőre a lakáshitel cafetéria

Magyar Nemzet2014. november 10. 09:03

A kormány szándékosan hagyta meg adómentes juttatásnak a hiteltörlesztési kafetériát, a lehetőség hétszázezer emberen segíthet. Sok közepes és nagyobb cégnél maguk az érintett munkavállalók kérték kenyéradójuktól a juttatás mielőbbi bevezetését. A kezdeményezést nem egy helyen munkáltatói intézkedés követte, így nem zárható ki, hogy jövőre már inkább a hiteltörlesztéshez járul hozzá több foglalkoztató, az Erzsébet-utalvány vagy a bérlet ezzel szemben háttérbe szorulhat - írja a Magyar Nemzet.

Érdekes folyamat bontakozott ki az utóbbi hetekben. Számos közepes és nagyobb cégnél a munkavállalók kérést terjesztettek elő, s kezdeményezték, hogy a jövőben - kafetéria formájában - a munkaadó is járuljon hozzá lakáshitelük törlesztéséhez. A tapasztalatok szerint egyre több munkaadó tervezi az új juttatás bevezetését. - Leginkább a nagyobb és a közepes cégeknél érzékelhető ez ügyben jelentős mozgolódás.

A módozat népszerűségét - a társadalmi léptékű eladósodottság nyilvánvalóan számottevő mértékén túl - az is erősítheti, hogy a parlament asztalán fekvő őszi adótörvény-javaslat más béren kívüli juttatások adójának megemelését irányozza elő. Bár az indítványt még nem szavazták meg, s a bejelentések szerint változásokra is lehet számítani, mégis előfordulhat, hogy az adóterhek emelkedése miatt a munkáltatók inkább a teljesen adómentes hiteltörlesztési támogatást kínálják majd alkalmazottaiknak, s kevésbé - mondjuk - a Szép-kártyát, az Erzsébet-utalványt vagy az utazási bérletet.

Mennyi támogatást adhatnak a cégek?

Sok szabályt be kell tartani, illetve több feltétele van ennek a juttatási formának az alkalmazásakor. Az támogatás folyósítása ezen keretek között valósulhat meg:

  • 5 év alatt 5 millió forint támogatást lehet adni a munkavállalónak. Ez bármilyen felosztásban történhet, de célszerű havi (cafeteria jellegű), éves (az év végi prémiumot ide lehet kérni) vagy egyszeri támogatásként adni.
  • A támogatás nem csökkenti az éves félmillió forintos cafeteria keretet.
  • A munkabért nem lehet csökkenteni a támogatás javára, ezt az adóhatóság szigorúan ellenőrizni fogja.
  • A támogatás adószámonként történik, tehát több különböző hitelt is lehet fizetni egy személynek, illetve több személy is fizethet egy hitelt ilyen módon.

Mik az adómentesség feltételei?

  • Az ingatlan értékének maximum 30 százaléka lehet
  • Öt év alatt maximum ötmillió forint támogatást lehet adni
  • Méltányolható lakásigény (lakásméret, gyerekek száma stb.)
  • Emiatt nem lehet csökkenteni a bért
  • Mivel külön támogatásnak számít, ezért nem csökkenti az éves félmillió forintos cafetériakeretet
Nagy segítség, ha eleve a legmegfelelőbb lakáshitelt választják a munkavállalók, ehhez pedig nagy segítség lehet a Bank360 lakáshitel kalkulátora.

Címkék:
lakáshitel, cafetéria,