Rogán: novemberben jön a harmadik devizahiteles törvény

Pénzcentrum2014. október 2. 14:01

A harmadik devizahiteles törvényre a fair bankokról szóló törvényként hivatkoznak. Rogán Antal mai bejelentése szerint a fair bankrendszerről szóló törvényjavaslat megvitatását november 4-ére tűzik ki.

A reggeli sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fair bankrendszerről szóló törvényjavaslat mellett a forintosítással kapcsolatos kérdésekről is szó lesz a november 4-ei ülésen.

Rogán szerint a fair bankrendszer az ügyfelek számára nyújtott hitelkondíciókat átláthatóbbá és tisztességesebbé teszi majd, a bankok csak az árazás tekintetében tudnak majd egymással versenyezni.

A fair bankrendszerről szóló törvény január 1-jén lép majd hatályba, amely tartalmazni fogja, miképp kamatozhatnak a lakossági hitelek, és mely esetekben változtathatnak átlátható, tisztességes módon kamatot a bankok. Elképzelhető, hogy a törvény a forintosítási forgatókönyvet is tartalmazza majd.

Mire számíthatunk az eddigi információk alapján?

Február végéig kell elszámolniuk devizahiteles ügyfeleik felé a bankoknak, így márciustól a tőketartozásuk átlagosan mintegy ötödével, törlesztőrészletük pedig átlagosan közel negyedével lesz alacsonyabb.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A forintosítás a devizaalapú jelzáloghiteleket, vagyis a banki devizahitelek több mint 90%-át érintheti. Ezek állománya a bankoknál június végén 3375 milliárd forint volt, ami az elszámolásokat követően becslésünk szerint 2700 milliárd forint környékén lesz majd.

 

Címkék:
devizahitel, devizacsomag, bankrendszer, fair bankok,