Másodfokon folytatódhatnak a devizaperek

Magyar Nemzet2014. szeptember 22. 09:32

Várhatóan november végén, december elején hoz határozatot az Alkotmánybíróság (AB) arról, összhangban van-e az alaptörvénnyel és a nemzetközi rendelkezésekkel a július elején elfogadott első adósmentő törvény. Az AB-t négy ügyben a törvényszék kereste meg. Tizenöt bankper eközben az ítélőtáblán folytatódik, a résztvevők ugyanis megfellebbezték az elsőfokú ítéletet - írja a Magyar Nemzet.

Hamarosan bekapcsolódik azonban az ügyintézésbe a Fővárosi Ítélőtábla, s - egy másik szálon - az Alkotmánybíróság is. Mint a Fővárosi Törvényszék sajtóirodájától megtudtuk, eddig tizenöt elsőfokú ítélet ellen jelentettek be fellebbezést a résztvevők: 12 kérelmet a hitelintézetek nyújtottak be, hármat pedig az alperesként szereplő magyar állam. A jogszabály alapján a táblabíróságnak a tárgyalást tizenöt napon belüli időpontra kell kitűznie, mégpedig úgy, hogy az ügyfelek három nappal korábban értesüljenek az ellenfél kérelméről. A másodfokú ítéletet legkésőbb a harmincadik napon hirdetheti ki a bíróság.

Az OTP csoport több tagjának keresetét az Alkotmánybírósághoz továbbította a Fővárosi Törvényszék, így azok a perek az Alkotmánybírói ítélet után folytatódhatnak, feltéve, ha nem találják a törvényt alkotmányellenesnek. 

 

Címkék:
devizahitel, devizaper, devizacsomag,