Hitertörlesztési támogatás: elkezdtek fizetni a főnökök

Magyar Nemzet2014. augusztus 5. 09:30

Bekapcsolódtak a munkaadók a dolgozók hiteltörlesztésébe, az utóbbi hetekben több foglalkoztató is pénzt utalt a bankoknak. Szakmai vélekedés szerint a jelenség már az ősszel tömegessé válhat. A futamidő végénél tartó devizaadósoknak ugyanakkor érdemes elgondolkodniuk azon, kérnek-e hiteltörlesztési támogatást - írja a Magyar Nemzet.

Számos munkáltató szállt be az elmúlt hetekben dolgozóinak hiteltörlesztésébe. Az érintettek azzal az új lehetőséggel élnek, amely módot nyújt rá, hogy a munkaadó - kafetériaként vagy támogatás formájában - adómentesen hozzájárulhasson az alkalmazottak törlesztőrészleteinek kifizetéséhez. A lehetőség részletei: a munkáltató öt év alatt legfeljebb ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen a fizetésén kívül azért, hogy az érintett törlessze forint- vagy devizaalapú lakáshitelét. A munkaadó határozhat úgy, hogy a bér mellett, egyszerű támogatásként folyósítja a hiteltörlesztési hozzájárulást, és arra is van mód, hogy a foglalkoztatók a kafetéria-rendszerükbe illesszék a lehetőséget.

A tavaszt leginkább a felkészüléssel töltötték a vállalkozások, az első folyósítások mostanában indulhattak el - számolt be a lapnak a tapasztalatokról Fata László. A tanácsadó úgy vélte: augusztusban, szeptemberben tömegessé válhat a gyakorlat, és ősszel már munkáltatók sokasága vállalhat részt kafetéria formájában a dolgozók hiteltörlesztéséből. Az érdeklődés szerinte a következő év elején bizonyosan fokozódik majd.

 

Címkék:
hitel, devizahitel, cafetéria, forint, törlesztőrészlet,