Pénzcentrum • 2014. július 4. 18:12
Az OTP Bank pénteki közleménye szerint 27 milliárd forintos veszteséget szenved el az árfolyamrés kompenzálása miatt. Ezen kívül az egyoldalú szerződésmódosításokból 110-120 milliárd forintos vesztesége keletkezhet. A bank azt is közölte, hogy vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeket, vagyis kész perre menni.
A parlament ma fogadta el a devizahitelesek megsegítésének első törvényjavaslatát, mely kimondja:
- az árfolyamrés semmis és vissza kell fizetni az ügyfeleknek
- az egyoldalú szerződésmódosításokra (döntően kamatemelésekre) lehetőséget adó szerződési feltételek semmisek, kivéve, ha tisztességességüket a bankok a következő néhány hónapban bíróságon bizonyítani tudják (erre kicsi az esélyük)
Árfolyamrés-bukó
A közlemény szerint - ha változatlan formában lép hatályba a törvény, akkor - a bankcsoport árfolyamrés alkalmazásának semmissége következtében keletkező visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forintot tehet ki.
A bank azt is közölte, hogy ennek nyomán - figyelembe véve a 2013. év során erre a célra már megképzett kockázati költséget - az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el. Ennek elszámolására a második negyedévben kerül sor. Az OTP arra is felhívja a figyelmet, hogy "ez az összeg mintegy 20 milliárd forinttal magasabb a korábbi várakozásoknál, mivel egy utólagosan benyújtott, önálló képviselői indítvány hatására a törvény felülírja a hatályos új Ptk.-ba is beépült azon korábbi Legfelsőbb Bírósági jogértelmezést, mely szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeit csak az ötéves elévülés korlátai között lehet alkalmazni".
És még ez is
A közlemény kitér az egyoldalú szerződésmódosításokat érintő parlamenti döntés következményeire is. Ezek szerint "a bank élni kíván a törvény által biztosított perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítása iránt".
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"A bank a perrel érintett pénzösszeg nagyságát a deviza alapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintban, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintban valószínűsíti. Hasonlóan az árfolyamrés kérdésköréhez az elévülés hatályos joggyakorlattól eltérő értelmezése ebben az esetben is mintegy 40 milliárd forinttal növelte a perrel érintett pénzösszeget" - részletezi a közlemény.
A bank vitatja
Az OTP Bank továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy hitelezési gyakorlatában a mindenkor hatályos törvények és előírások maradéktalan betartásával járt el. A bank bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása indokolatlan és ezért érvénytelen lenne, továbbá fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezései a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleltek. A bank álláspontja szerint aggályos, hogy a törvény megfelel-e az alkotmányos követelményeknek, ezért vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeket - olvasható a közleményben.