A végrehajtók markába kerülhet az X-Faktoros díva vagyona

Pénzcentrum2014. május 30. 17:54

Végrehajtók tehetik rá a kezüket az X-Faktor nyertesének, Dancs Dórának a fizetésére. Nem elég, hogy a család mindkét kocsija az adósság áldozata lett, most a fizetés egy része is az adóhatósághoz folyhat be.

Hiába nyerte meg a 2013-as X-Faktort, egyelőre nem tudott kilábalni a tartozásokból Danics Dóra; kiderült, adótartozás miatt a NAV Dél-budapesti Adóigazgatóságának végrehajtási osztálya lefoglalta vagyoni részesedését az édesanyjával közös Kft.-jükben. Akár árverezésre is számíthat, ha nem fizet - írja a Blikk.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint akár az X-faktoros nyereménye is veszélybe kerülhet. Ha már kapja a havi egymillió forintot, akkor az is bevételnek számít, az adóhatóság arra is ráteheti a kezét. Amekkora a tartozás összege, akkora összeget hajtanak végre az alanyon az esetleges késedelmi kamatokkal együtt. Mivel a NAV kérte a végrehajtást, az nyilvánvalóan köztartozás, így minden vagyonára kiterjedhet a lefoglalás.

Nem csak az énekesnő került bajba

Magyarországon sokan kerültek hasonló helyzetbe, a végrehajtók nem csak az ismert embereknél kopogtatnak. Az első negyedévben a jelzáloggal, 90 napon túli tartozással terhelt 118 595 lakóingatlanból 4783-at jelöltek ki a bankok kényszerértékesítésre és ezekből 2148 kelt el, az értékesített lakóingatlanok száma jelentősen emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.

Egy évvel korábban, 2013 első negyedévében a 90 napon túli tartozással terhelt ingatlanok száma 110 670 volt, ezek közül 3560 került fel a kényszerértékesítési listára, és 675-öt adtak el. Az idei második negyedévben pedig a 114 781 lakásból 4612-őt jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok.

A 2011-ben hozott törvény szerint a lakáshitel miatt jelzáloggal terhelt lakások közül a 90 napnál hosszabb törlesztési késedelemmel rendelkezők 5 százaléka jelölhető ki kényszer értékesítésre, de a bankok ezt a kvótát eddig egyetlen negyedévben sem merítették ki, általában az engedélyezett szint háromnegyede körüli volt a kvóta kihasználtsága.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A törvény hatályba lépése - 2011 negyedik negyedéve óta - eddig 38 211 lakást jelöltek ki kényszerértékesítésre. A múlt évben a kijelölt 15 216 lakóingatlanból 5394 kelt el kényszerértékesítésen, ebből a legtöbbet - 4032-őt - a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vásárolta meg.

 

Címkék:
hitel, adótartozás, kölcsön,