Pénzcentrum • 2013. október 6. 11:01
Október elejéig 307 javaslatot kapott a Magyar Bankszövetség a devizahitelezésben érintettek részéről a devizahiteles probléma kezelésére elindított konzultáció keretében - közölte a szervezet. Hét civil szervezet képviselőivel találkoztak is.
A közlemény így fogalmaz: "A Magyar Bankszövetség szeptember 19-én nyitotta meg a devizahitelezésben érintettek számára online konzultációs kapuját. Az ügyfelek és civil szervezetek nagy számban éltek a lehetőséggel, és a mai napig 307 db javaslat érkezett a konzultacio@bankszovetseg.hu email címre.
Ma, a személyes egyeztetések során, a Bankszövetség 7 civil szervezet képviselőivel találkozott. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy közvetlenül megismerjük, és figyelmet kapjon a devizahiteles ügyfelek álláspontja, helyzete, ezért több magánszemély javaslattevő ügyfél is meghívottja, résztvevője volt az egyeztetésnek.
A konzultációs folyamat során sokszínű javaslatok érkeztek, amelyek alapos szakmai végiggondolása, egymással és a társadalmi-gazdasági elvárásokkal való elemző összehasonlítása az eddigi komoly szakmai munka bázisán folyik. A megoldáskeresésben természetesen csak azokat a felvetéseket lehet hasznosítani, amelyek a kormányzati irányelvekkel is összhangban állnak.
A Bankszövetség legjobb szakmai tudása alapján, elkötelezetten dolgozik a devizahiteles kérdés társadalmilag, gazdaságilag egyaránt releváns megoldásán."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint ismeretes, a bankok november 1-jéig kaptak időt arra, hogy a devizahitel-szerződéseket az ügyfelek javára módosítsák, ennek hiányában a kormány várhatóan november elején benyújtja saját javaslatát a Parlamentnek a helyzet kezelésére.